Országos rekord: a II. kerületi Vérhalom térnél kétmillió a négyzetméterár

2021.11.15. 08:59

A KSH 2020-as adatai szerint a múlt évben eladott lakóingatlanok esetében a budapesti II. kerületben található Vérhalom tér volt a legdrágább az egész országban, 2 millió forintos átlagos négyzetméterárral – hívta fel a figyelmet az ingatlan.com. 

A tízes toplistára a főváros I., II., V., valamint XII. kerületeinek utcái, terei kerültek fel, azaz továbbra is a budapesti belváros, a Rózsadomb és a hegyvidéki lokációk a legdrágábbak.

A rózsadombi Vérhalom tér lakásai mögött a második helyet 1,4 millió forinttal a Budapest V. kerületében lévő Vörösmarty tér szerezte meg, amely 2019-ben még listavezető volt 200 ezer forinttal magasabb, 1,6 milliós eredménnyel. Az országos toplista harmadik helyén a szintén V. kerületi Dorottya utca végzett, 1,38 millió forintos összeggel. 

A top 10-ben szerepel még az I. kerületi Úri utca, a II. kerületi Szeréna út, az V. kerületi Szalay utca, valamint a XII. kerületből a Tóth Lőrinc utca, a Gyöngyvirág út és a Mártonhegyi út, utóbbiak átlagos négyzetméterára 1,26–1,377 millió forintot tett ki.

Budapest legolcsóbb utcáiban átlagosan kevesebb mint 300 ezer forintot kellett fizetni egy-egy ingatlanért. 2020-ban a legalacsonyabb árak a XXIII. kerületi Külső Vörösmarty utcához tartoztak, 220 ezer forintért adták el az ottani lakóingatlanok négyzetméterét. A sorban a következő a XX. kerületi Honvéd utca és a X. kerületi Korponai utca, előbbi 249 ezer, utóbbi 254 ezer forintos négyzetméterárral zárta a múlt évet.

Közel 3 milliós négyzetméterár a Bazilikánál

Az ingatlan.com több mint 525 ezer hirdetés alapján elkészítette az idei toplistát is a kínálatban szereplő lakóingatlanok utcáiról is. Ezt a rangsort a főváros V. kerületénél, a Bazilikának helyet adó Szent István téren lévő lakások vezetik 2,975 milliós négyzetméterárukkal. Utána az I. kerületi – budai Várban lévő – Szentháromság tér következik 2,8 millió forinttal, a harmadik helyen pedig a III. kerületi Királylaki lejtő áll 2,75 millióval. A negyedik hely a tihanyi Felsőkopaszhegyi úté, ahol 2,74 milliót kértek egy négyzetéterért. Holtversenyben ötödikek a III. kerületi Kecskehegyi út és a Szépvölgyi út lakóingatlanai 2,73 millió forintos értékkel.

Az ingatlan.com listáján a másik oldalt a 10 ezer forint körüli négyzetméterárral rendelkező települések utcái, terei képviselik. Ennyiért hirdettek eladó lakóingatlanokat többek között a Békés megyei Kevermesen és Kötegyánon, a Bács-Kiskunban található Szeremlén, a Csongrád-Csanádban lévő Fábiánsebestényben, a somogyi Péterhidán és a Hajdú-Biharhoz tartozó Egyeken.