Megvan a Momentum új elnöke

2021.11.21. 18:42 Módosítva: 2021.11.21. 19:40
Az ellenzéki párt küldöttgyűlése vasárnap döntést hozott arról, ki ül a lemondott Fekete-Győr András helyére az elnöki székbe.

A Momentum Mozgalom a mai napon megtartotta elnökségi tisztújító küldöttgyűlését. A küldöttek döntésének értelmében a Momentum következő elnöke Donáth Anna lesz. Donáth Anna 2016 óta a Momentum oszlopos tagja, 2018-tól 2020-ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta pedig a párt európai parlamenti képviselője. Donáth Anna mandátuma jövő nyáron jár le

– olvasható a Momentum Mozgalom szerkesztőségünknek küldött levelében.

Fekete-Győr András a párt döntését követően Facebook-oldalán azt írta, őszintén hiszi, hogy az ellenzék és az ország megváltoztatásának a momentumosok a motorjai. 

Elnökként az én feladatom volt, hogy szövetségeseinkkel közösen váljunk kormányváltó erővé. Anna és persze a teljes közösségünk feladata pedig az lesz, hogy végre is hajtsuk a kormányváltást, valódi kormányzó erővé téve az új politikai generációt. Hatalmas gratuláció Donáth Annának és persze a másik két jelöltnek, Orosz Annanak és Hollai Gábornak is

– fogalmazott a Momentum Mozgalom volt elnöke.

A párt új elnöke is megosztott egy bejegyzést, amelyben megköszöni a támogatást, és ő is leírja, hogy öt éve aktív tagja a Momentumnak, öt éve élete meghatározó részévé vált a közösség.

Mostantól a kormányváltásig pedig elnökként szolgálhatom tovább a mozgalmat, és küzdhetek az igazságosabb, emberségesebb és zöldebb Magyarországért! A következő fél évben sok munka vár ránk, hiszen erős, az emberek érdekei mellett határozottan kiálló, és szerethető Momentum nélkül  nincs kormányváltás. Amire égető szükség van, hiszen az ország nem engedhet meg magának újabb négy év fideszes kormányzást. A következő választás ugyanis sorsdöntő. Nem hagyhatjuk cserben Magyarországot, hiszen ez a mi hazánk is

– írta Donáth Anna, akinek Karácsony Gergely főpolgármester is gratulált ezen Facebook-bejegyzés alatt egy kommentben.

Már a választásra készülnek

Október elején mondott le Fekete-Győr András a Momentum elnöki pozíciójáról, miután a párt küldöttgyűlése úgy döntött: új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába.

A miniszterelnöki-jelölti előválasztás első fordulójában Fekete-Győr András 3,4 százalékot szerzett, így utolsó helyen végzett. A Momentum elnöke maga kezdeményezte, hogy a párttagságot képviselő küldöttség döntse el, vele szeretnének-e belevágni a választási kampányba, vagy valaki mással.

Az én eredményem nagyon pocsék, egyértelmű kudarc a miniszterelnök-jelölti eredmény. (…) A választók azt a világos visszajelzést adták nekem személyesen, hogy András, neked még tanulnod kell

– fogalmazott az előválasztás első fordulója után a Partizánnak. Fekete-Győr András a küldöttgyűlés döntését követően azonnali hatállyal beadta a lemondását.

Fekete-Győr András öt és fél éves elnöksége alatt a Momentum országos politikai szereplővé nőtte ki magát. A rendszerváltás óta eltelt idő legerősebb, parlamenten kívüli pártja ma a Momentum, jövőre pedig frakciója is lesz az Országgyűlésben, és ez András közösségszervező munkájának is köszönhető. Az előválasztási eredmény ugyanakkor megmutatta, hogy új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést, és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról

– közölte akkor a párt.

A Momentum vezetését ügyvivői minőségben Orosz Anna, a párt alelnöke, illetve az elnökség vette át a tisztújításig.

Még októberben arról tájékoztatott a párt, hogy az ellenzék közös listáján szereplő momentumosok közül Fekete-Győr András lesz listavezetőként az első helyen. Közölték: a miniszterelnök-jelölti előválasztás eredményéért Fekete-Győr András vállalta a politikai felelősséget, lemondott, de „a Momentum iránti elkötelezettsége és a pártért tett munkája megkérdőjelezhetetlen”, ezért döntött listavezetése mellett a párt küldöttgyűlése.

Október 22-én Orosz Anna a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Momentum novemberi tisztújításán elindul a pártelnöki tisztségért.

A Momentum a politikai közösségem. Úgy érzem, itt az idő, hogy mostantól elnökként szolgáljam a változást a Momentum értékei és céljai mentén

– írta ki az ellenzéki politikus a közösségi oldalára.

Néhány nappal később az is kiderült, hogy Donáth Anna európai parlamenti képviselő is ringbe száll az elnöki székértFacebook-oldalán kifejtette, hogy egy progresszív, zöld, szociálisan érzékeny politikát szeretne képviselni a Momentum élén.

Orosz Anna a HVG-nek adott interjújában azt mondta, jóban vannak Donáth Annával, és nem gondolnak egymással szöges ellentétben álló dolgokat. Ugyanakkor Orosz Anna szerint a Momentum európai parlamenti képviselője markánsan balos víziót fogalmazott meg a tisztújításra, míg ő inkább úgy látja, most nincs itt az ideje az ideológiai újratervezésnek. „Az ellenzéknek és a Momentumnak erőt kell mutatnia” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Orosz Anna és Donáth Anna mellett Hollai Gábor XVI. kerületi önkormányzati képviselő is megmérette magát a Momentum tisztújításán.