Nincs pénz, a héten leállhat a tömegközlekedés Budapesten

2021.11.23. 08:49

Már a hét második felében egész Budapesten megbénulhat egy időre a közösségi közlekedés, ha a kormány nem fizeti ki azt a 12 milliárdos normatívát, amelyet az állam ad a budapesti tömegközlekedés működtetésére.

A teljes költségvetésnek ez a pénz mindössze 7 százalékát teszi, azonban így is jelentős összegnek számít – különösen a főváros mostani anyagi helyzetének tekintetében. A tömegközlekedés finanszírozásáról már Tarlós István idején is voltak viták a főváros és a kormány között, akkor viszont legalább a fenti összeg megérkezett a nyár végére.

Idén azonban még csak a szerződéstervezetet sem küldte el az ügyben illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium a fővárosnak, valamint az egyeztetésre sem jelöltek ki tárgyalópartnert. Mindeközben a BKV tartalékai vészesen fogynak, ezért a városvezetés szeretné megüzenni az államnak, hogy szükségük van a pénzre. 

A BKV csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a kassza 

– mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. 

Hozzátette: úgy tűnik, hogy a kormánynak már felesleges levelet írni, ezért felmérték, hogy milyen más lehetőségeik maradtak a figyelemfelhívásra. A városvezetés már azt is fontolóra vette, hogy teljesen, egész Budapest területén leállítják a tömegközlekedést. Előtte azonban még kevésbé radikális lépések jönnek. Először csak az utasokat fogják tájékoztatni arról, hogy a kormány nem fizet a szolgáltatásért, vagyis „bliccel”. Ezzel párhuzamosan megköszönik a jegyet és bérletet vásárló utasoknak a hozzájárulást.

A főpolgármester-helyettes azt mondta: bízik abban, hogy szerda éjfélig megkapják a támogatási szerződés tervezetét, de ha mégsem így lenne, akkor felmerül a közösségi közlekedés korlátozása. Véleménye szerint járatot ritkítani nem éri meg, hiszen ezzel az egész fővárosi közlekedést megbolygatnák.

(via Népszava)