Bajnai Gordon feljelenti Anonymust

D NOE20140412035
2021.11.26. 11:42
A volt miniszterelnök szerint rágalomhadjárat folyik ellene, és manipulálták a hangfelvételt, amelyen – cápákat emlegetve – a városházi korrupcióról és jutalékos rendszerről beszélt. Bajnai Gordon ezért feljelentést tesz az Anonymus-maszkos szivárogtató ellen.

Az elmúlt egy hétben felém zúduló szennyáradat még engem is meghökkentett, pedig már átéltem néhány rágalomhadjáratot. Ezért ültem le még egyszer bejegyzést írni az »ügy«-ről

– olvasható Bajnai Gordonnak egy pénteken a Facebookon közzétett bejegyzésében, amelyben a volt miniszterelnök a Városháza eladása körül kipattant botrány kapcsán azt írta, hogy a kormánypárti sajtóból és kormánypárti politikusoktól eredő, becsületébe gázoló számtalan kijelentés alapja egy illegálisan készített és célzatosan, radikálisan megvágott, átszerkesztett, több darabból álló hangfelvétel-sorozat.

Ezek a furcsa, a hatalom érdekeiért (és nem ellene) harcoló »Anonymusék« néhány percnyi töredékmondatra vágják szét a közel 1 órás beszélgetést. Céljuk nyilvánvalóan az, hogy ezáltal a fehéret feketének állítsák be, mondataim célját és értelmét kiforgassák, jelentésüket az ellenkező irányba módosítsák

– írta Bajnai.

Mint ismert, az elmúlt napokban két hangfelvétel is napvilágot látott, amiken azt hallani, hogy Bajnai Gordon a Városháza ügyében egyeztet, és – cápákat emlegetve – arról beszél, hogy jutalékra hajtanak a fővárost vezető koalíció politikusai. A beszélgetésnek a sajtóban legtöbbet idézet mondata szerint:

Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen.

Bajnai Gordon pénteki bejegyzésében arról írt, hogy feljelentést tesz, mivel bűncselekményt követ el, illetve 1–5 évig terjedő börtönnel sújtható az, aki nyilvánosságra hoz egy ilyen hangfelvételt.

Ezért a mai napon büntetőfeljelentést teszek ismeretlen (Anonymus) tettes és persze a mögötte álló felbujtók ellen is. Hátha egyszer még majd kiderül, valójában ki bújik az álarc mögé

– fogalmazott a volt kormányfő, aki szerint a teljes, manipuláció nélküli hangfelvételből éppen az derülne ki, ami a rágalomterjesztőknek nem érdeke, majd felidézi, hogy az ő emlékei szerint mi hangzott el az ominózus beszélgetésen:

1. A lehallgatott beszélgetésben többször világossá tettem, nincs személyes érdekem, befolyásom vagy szándékom a szóban forgó üggyel kapcsolatban.

2. Az ingatlan fejlesztését nem látom reálisnak a jelen politikai háborús helyzetben, ne iparkodjanak.

3. Egy egyébként indokolt, értelmes és tisztességes fejlesztési koncepciót is csak széles politikai egyetértés mellett lehetne elfogadtatni, ez nem valószínű, hogy valaha létrejön, de ha van türelmük, akkor ilyen koncepción dolgozzanak tovább.

3. Arra a provokatív kérdésre, hogy érdemes-e a náluk bejelentkező »közvetítőkkel« üzletelni, azt válaszoltam, hogy ilyen »cápák« minden párt környékén, mindig felbukkannak, de csak kárt és bajt okoznak, ezért kerüljék el őket.

4. Világossá tettem azt is, hogy a főpolgármestert és általam ismert közvetlen munkatársait megvesztegethetetlennek tartom.

Bajnai azzal zárta sorait, hogy megköszönte azt a rengeteg szolidaritást, biztatást, amit az elmúlt napokban sokaktól kapott.

(Borítókép: Bajnai Gordon 2014-ben. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)