Kocsis Máté: az Európai Unió háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat az erőszakos LMBTQ-propaganda miatt

2021.12.05. 09:50

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a népszavazásról, Brüsszelről, a gyermekvédelemről is beszélt.

A népszavazás a legerősebb eszköz a gyermekvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek ellen

– mondta a politikus, aki szerint Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket, majd arról beszélt, hogy nem nehéz észrevenni az összefüggést, hogy a baloldal miniszterelnökjelöltje a belga városból hazaérkezve ugyancsak bejelentette, hogy el fogja törölni a vonatkozó törvényeket.

Nagy csalódás, hogy az Európai Unió háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat az erőszakos LMBTQ-propaganda miatt, amely a gyermekeket vette célba azzal, hogy minden felületen hirdeti, van lehetőség nemváltásra és a gyermekek életkorának nem megfelelő tartalmakat tesz közzé 

– fejtette ki a frakcióvezető, aki ismertette, hogy a népszavazás kérdései arról szólnak, hogy a szülő hozzájárulása nélkül tartsanak-e szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat, népszerűsíthetnek-e nemátalakító műtéteket, korlátozás nélkül be lehet-e mutatni a gyermekek fejlődését befolyásoló és a nem megváltoztatását bemutató tartalmakat a médiában.

A szülőnek kizárólagos joga van a gyermek nevelését illetően, vagyis csak a szülő dönthet arról, hogy szeretné-e gyermekével megismertetni ezeket

– hangsúlyozta a frakcióvezető, aki úgy fogalmazott, hogy Magyarországon ugyan még nem volt például olyan, hogy óvodásokat nemátalakító műtétnek akartak volna alávetni a szülők beleegyezése nélkül, de Belgiumban például már 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül lehet ilyet csinálni és az Egyesült Államoktól a nyugat-európai országokig egyre elterjedtebb, hogy óvodákban és iskolákban érzékenyítő előadásokat tartanak. 

(via MTI)