Összeállna az ellenzékkel Gattyán György

PAP 8264
2022.01.10. 10:52
Nyílt levelet küldött az ellenzéki összefogásnak Gattyán György. A milliárdos üzletember – aki nemrégiben jelentette be pártjának alapítását – a kormányváltás érdekében hajlandó lenne együttműködni, ezért felajánlotta segítségét az ellenzéknek.

November végén jelentette be az ország egyik leggazdagabb embere, hogy elindulna a 2022-es országgyűlési választásokon. A milliárdos üzletember pártot is alapított erre a célra Megoldás Mozgalom néven, ami az ország digitalizációját tűzte a zászlajára mint megvalósítani kívánt programot. 

A politikai programról és Gattyán György közéleti szerepvállalásáról a vele készült decemberi interjúnkban már olvashattak. 

Most ismét jelentkezett a politikai babérokra törő üzletember, aki egy nyílt levelet írt az ellenzéki pártok vezetőinek. Ebben Gattyán György úgy fogalmaz, hogy az ő célja a kormányváltás „biztos és zökkenőmentes megvalósítása, nem pedig annak késleltetése vagy megakadályozása”, ennek érdekében pedig felajánlja a segítségét minden kormányváltó erőnek, amennyiben elfogadják az általa javasolt programpontokat. 

A milliárdos-politikus javaslatot tesz

  • a közbeszerzési eljárások átalakítására, digitalizálására;
  • 10 százalékos alapbéremelésre az állami közoktatásban dolgozók számára, amit az egyházi támogatások terhére fizetnének ki;
  • arra, hogy minden 14. életévét betöltött gyermek kapjon távoktatásra alkalmas hordozható számítógépet az államtól, valamint arra is, hogy 10 milliárd forintban maximalizálják az állami szervezetek és az állami tulajdonban lévő nonprofit vállalatok kommunikációs és hirdetési kiadásait;
  • továbbá arra, hogy a közmédia állami támogatása a jövőben ne haladja meg a mindenkori legnagyobb kereskedelmi televíziós társaságok megelőző éves nettó árbevételét.

Gattyán György határidőt is szabott a pártvezetőknek, január 17-ig kell kezdeményezniük a tárgyalássorozatot a Megoldás Mozgalommal az együttműködés érdekében. Az nem derül ki a nyílt levélből, hogy amennyiben lejár a határidő, úgy mi fog történni. 

(Borítókép: Gattyán György. Fotó: Papajcsik Péter / Index)