Újabb csatatér alakult ki a kormány és az ellenzék között

2022.01.19. 20:11

A főváros vezetésének legfontosabb céljaként nevezte meg a budapesti villamosközlekedés fejlesztését Karácsony Gergely, ezért is övezi jelentős támogatottság azt az ötletet, hogy a Műegyetem rakparton legyen a budai fonódó villamos újabb eleme – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videójában a főpolgármester, amelyben Orosz Anna újbudai alpolgármester is megszólal.

Karácsony Gergely elmondta: olyan tervekre van szükség, amelyek zöldítik Budapestet, valamit arra, hogy „ne csak kivágják a fákat, hanem telepítsenek is új fasort”. Hozzátette: az előző városvezetés csak a terveket készítette el a villamosvonal megépítésére, ám ezek a tervek a főpolgármester megítélése szerint „használhatatlannak” bizonyultak.

A Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) erre vonatkozó újratervezésével kapcsolatban pedig azt mondta: 

ez a tervezés sem sikerült igazán.

Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere a városrész egyik legfontosabb fejlesztésének nevezte a fonódó villamos kettes ütemének megvalósítását, szerinte „az elmúlt 12 évben a lehető legritkább esetben érvényesültek a zöld szempontok a kormányzati beruházások esetén”.

Vitézy Dávid szerint annyi fa van, amennyit a főváros szeretett volna

Az ellenzéki politikusok videójára Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója is reagált közösségi oldalán, ahol kifejtette: jobb lenne, ha ezeket a vitákat nem a nyilvánosság előtt folytatnák le. Hozzátette: meglepődött azon, hogy Karácsony Gergely nem elégedett az eddigi tervekkel, és azon is, hogy a főváros vezetése több fát szeretne.

A terveken pontosan annyi fa van, amennyit a főváros szeretett volna, egy darabbal sem kevesebb

– fogalmazott.

Vitézy Dávid a főpolgármesternek címzett válaszlevelében azt írja: a tervek minden tekintetben a lehető legzöldebbek lettek, a korábbi elképzelésekkel ellentétben pedig mindenhol fűvel borított lesz a villamospálya, ahol csak lehet.

A BFK vezetője ismertette, hogy a villamos megépítéséhez mintegy hetven fával kevesebbet kell kivágni, egyúttal 178 új darab fát is elültetnek majd a projekt megvalósításkor.