- Belföld
- választás
- márki-zay péter
- london
- szavazás külföldről
- szavazás
- angliai magyarok
- plakát
- üzenet
Kitették Márki-Zay arcát a londoni King’s Cross állomáshoz
„Az ország számít rátok!” – hívja fel a figyelmet londoni plakátokon az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Az Indexhez eljuttatott közlemény szerint a plakátakcióval a külföldön élő magyarok figyelmét hívja fel az Egységben Magyarországért pártszövetség arra, hogy április 3-án a ő részvételükre is számítanak.
Akár döntő is lehet annak a több százezer magyarnak a szavazata az idei választásokon, akik jelenleg külföldön élnek. Az ő helyzetüket a kormánypárt szándékosan próbálja korlátozni azzal, hogy csak nehezített pályán, gyakran többórás utazást és sorbanállást igénylő helyszíneken szavazhatnak
– olvasható a közleményben.
Kitérnek arra is, hogy azok, akik külképviseleteken szeretnének szavazni, március 25. 16:00-ig be kell nyújtaniuk az erre vonatkozó kérelmüket. Bár több külföldi városban nőtt a négy évvel ezelőttihez képest leadott regisztrációk száma, Münchenben és Londonban időarányosan kevesebben regisztráltak, mint 2018-ban, pedig mindkét város fontos bázisa a külföldi magyarságnak, mutatnak rá.
Április 3. után olyan országot fogunk építeni, ahonnan nem kell elmenni, és ahova érdemes hazajönni, a külföldre vándorolt magyaroknak pedig biztosítjuk az azonos szavazati jogot, hogy soha többé ne érhesse őket diszkrimináció az anyaországuk kormánya által
– zárul az Egységben Magyarországért felhívása.