Lezárult a tervpályázat, ilyen lesz a Nyugati tér és környéke

5 7
2022.03.26. 11:11
Egy világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát. Ha minden jól megy, hamarosan új városrész születik a Váci út–Lehel utca–Szabolcs utca–Dózsa György út–Podmaniczky utca–Nagykörút által határolt területen. A tervek alapján a csaknem két városmajornyi részen minőségi zöldfelületekkel létrejövő új közpark és az újjászülető, háromszintes, részben föld alá süllyesztett Nyugati pályaudvar újra világvárosi színvonalra emeli Budapestnek ezt a központját is.

A kormány és Budapest vezetése által közösen elfogadott Budapesti és Agglomerációs Vasútfejlesztési Stratégia részeként a kormányzati Budapest Fejlesztési központ még tavaly októberben kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot írt ki a Nyugati és térsége 21. századi megújítására, a pályaudvar korszerűsítésére és kapacitásának jelentős növelésére. 

A feladatra az első fordulóban 

a világ minden tájáról 36 építésziroda jelentkezett,

köztük számos világhírű, komoly szakmai múlttal rendelkező is. Ebből a népes mezőnyből választotta ki a Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár által vezetett nemzetközi zsűri a 12 legjobb tervezőirodát, amelyek a második fordulóban indulhattak. 

A tervpályázatot elbíráló zsűri két alelnöke Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója és Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár volt. Részt vettek a bíráló munkában Fürjes Balázs felkérésére a Karácsony Gergely főpolgármester, Soproni Tamás terézvárosi polgármester és Tóth József angyalföldi-újlipótvárosi polgármester – mind ellenzéki, baloldali polgármesterek  által delegált szakemberek is, így Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Massányi Katalin, Újlipótváros és Angyalföld főépítésze és Győrffy Máté, Terézváros alpolgármestere. 

Lehet politikai különbség városvezetés és a kormány között, de a budapestiek érdekében kutya kötelességünk az együttműködés

– fogalmazott a tervpályázat eredményhirdetésekor Fürjes Balázs. 

Szintén tagja volt a zsűrinek Anthony Dewar, a Network Rail, az Egyesült Királyság pályavasúti szervezetének építészeti vezetője és Mojmir Nejezchleb, a Správa železnic, a cseh pályavasút fejlesztési főigazgató-helyettese, illetve a legfontosabb magyar szakmai szervezetek delegáltjai is: Csillag Katalin, a Magyar Építész Kamara és Molnár László, a Magyar Mérnöki Kamara képviselője, illetve Z. Halmágyi Judit Pro Architectura-díjas építész, a Dózsa Györgyi úti ING Bank ikonikus székházának tervezője, Iványi Gyöngyvér állami főépítész, Anthony Gall Ybl-díjas építész, valamint Fegyverneky Sándor korábbi országos főépítész és Szalay Tihamér, a Magyar Építész Kamara alelnöke is.

Győztesek és díjazottak

Az Index információi szerint a zsűri többnapos vita után végül úgy döntött, hogy a világhírű brit építészirodát, a Grimshaw Architects csapatát hirdeti ki a tervpályázat győztesének, ami praktikusan azt jelenti, hogy a Nicholas Grimshaw által 1980-ban alapított iroda készítheti el a Nyugati pályaudvar és a környező városrész megújításának részletes terveit. Az eredményhirdetéskor elhangzott, hogy külön öröm a zsűri számára, hogy 

A GYŐZTES PÁLYÁZÓKNÁL MAGYAR ÉPÍTÉSZEK IS DOLGOZTAK: ŐK A NAUTES IRODA CSAPATA.

  • A második helyen holtversenyben a francia AREP Group Architectes és az osztrák Albert Wimmer tervezőirodák pályaművei végeztek. Az AREP Group Architectes pályázatát a magyar Építész Stúdióval közösen adta be.
  • A harmadik helyezett Zaha Hadid Architects (Nagy-Britannia) + Finta és Társai Építészstúdió (Magyarország) + Buro Happold (Nagy-Britannia) + Abud Mérnökiroda (Magyarország) + Land Italia (Olaszország) építészirodák közös alkotása lett. 
  • A zsűri döntése alapján a kiírók megveszik a japán KKAA Kengo Kuma & Associates és a magyar M-Teampannon közös pályaművét is.

A győztes Grimshaw Architects

A világhírű angol építész, Sir Nicholas Grimshaw által alapított iroda nevéhez számos modernista épület fűződik és komoly tapasztalattal rendelkeznek a történelmi vasúti pályaudvarok megújításában. Ennek az építészcsapatnak köszönhetően újult meg a London Bridge pályaudvar, amely évente 90 millió utast szolgál ki. 



Az iroda munkáját dicséri a New York-i Fulton Center metróállomás, Los Angeles, Amszterdam, Doha, Melbourne számos új állomása, és tervezőként dolgoznak a rövidesen megnyíló londoni Crossrail állomásain, valamint Nagy-Britannia épülő új, nagy sebességű vasúti pályaudvarán, a London Eustonon is. A zsűri szerint ez az egyedülálló szakmai tapasztalat garanciát jelent arra, hogy a Nyugatiból egy nemzetközileg is jegyzett, felhasználóbarát pályaudvar, körülötte pedig egy színvonalas és emberléptékű városrész jöjjön létre, Közép-Európa főpályaudvara.

Kiemelkedő munkáik között szerepel az oxfordi jégpálya, a Rank Xerox Kutatóközpont, a liverpooli Stockbridge Szabadidő Központ, a sevillai 1992-es expo brit pavilonja, a berlini  Értéktőzsde, a bilbaói buszpályaudvar, a frankfurti Vásárcsarnok, az amszterdami Enneus Heerma híd, a leicesteri Nemzeti Űrközpont, a Rolls-Royce Motor Cars Goodwood gyártóüzeme és központja, a zürichi és a szentpétervári repülőtér bővítése is. 

Mi lesz a Nyugatival és a környékével? 

A következő években egy teljesen új városrész születik: 23,5 hektár, vagyis csaknem két városmajornyi terület alakul át és nyer teljesen új funkciót Budapest központjában. A helyén új közpark, minőségi zöldterületek és középületek jönnek létre. A Nyugati pedig egy modern, 21. századi pályaudvarként újul meg, a föld alatt egy 6 vágányos mélyállomással, amelynek köszönhetően Budapest a korábbinál jóval több vonatot tud majd fogadni. Megújul és bezöldül a Nyugati tér is.

Ahogy a zsűri elnöke, Fürjes Balázs államtitkár az Index érdeklődésére elmondta: a Budapest Fejlesztési Központ a nyertes brit pályázóval a Nyugati pályaudvar és a környező közterületek felújításának teljes körű előkészítésére tervezési szerződést kíván kötni, amely felöleli a vázlattervek, engedélyezési tervek és kiviteli tervek elkészítését, ideértve a vasúti létesítmények tervezését is.

A Nyugati pályaudvar egyszerre Magyarország egyik legjelentősebb vasúti műemléke és legforgalmasabb közlekedési csomópontja,

 a budapesti belváros legértékesebb fejlesztési területe. 

A Grimshaw Architects terveiben az új mélyállomás és a felette kialakítandó felszíni vágánycsarnok, illetve a peronok és peronlefedések minőségi változást jelentenek. A műemléki csarnok átjárható marad, hosszabb-rövidebb időtöltésre ösztönző fedett köztér lesz, mellékterei új funkcionális jövőképet kapnak. Az épület úgy őrzi meg történelmi jellegét, hogy közben 21. századi látványt kap. A brit iroda terveiben remekül illeszkedik egymáshoz a történeti és a modern kortárs struktúra.

A pályaudvaron ott lesz minden szükséges utasforgalmi és vasútüzemi funkció, de alakulnak új, üzleti céllal hasznosítható területek is. A Nyugati többszintes, összetett térrendszere a projekt eredményeként tovább bővül. A pályázat kiírói fontosnak tartották, hogy a gyalogos közlekedő- és várakozóterek, függőleges közlekedőmagok átlátható, vonzó módon kerüljenek kialakításra. A Grimshaw Archtects tervei optimalizálják a közösségi közlekedési átszállásokat, megoldást ígérnek a pályaudvar kerékpáros, mikromobilitási és közúti kiszolgálására is. 

A megújulás stációi

Hogyan újul meg a Nyugati és környéke? 

  1. Bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld park jön létre a Nyugatitól a Városligetig! A terv jelentős, új belvárosi zöldfelületet hoz létre. Az új park a Városliget és a Nagykörút térségét egy valódi zöldfolyosóként köti majd össze. A 17 hektáros területen kutyás élményparkot és nagy, zöld pihenőtereket alakítanak ki, új növényzetet ültetnek. A sportolni vágyók számára futókört, több közösségi sportpályát is építenek.  A parkot új épületek szegélyezik majd, ezek a VI. kerület felé zajvédő falként is funkcionálnak majd, a vasúti Motorszín ipari műemléképület pedig kulturális funkciót kap.  Az új park a Podmaniczky utca mentén fut majd végig. Később pedig zöldfolyosóként a Dózsa György úttól egészen Rákosrendezőig meghosszabbítható lesz.
  2. Színvonalas, városi térként születik újjá a Nyugati tér! A Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik: fákkal és színvonalas utcabútorokkal. Így tágas előteret kap a pályaudvar és a bevásárlóközpont, és jóval könnyebben megközelíthető lesz. A pályaudvar csarnoképületét pedig kinyitják a Nyugati térre, innen a Westend tetőkertjére is könnyedén fel lehet majd jutni.
  3. Elbontják a Nagykörút, Váci út és Bajcsy-Zsilinszky út metszéspontjában található autós felüljárót!
  4. Új P+R- és K+R-parkolókat építenek! A felszín és a mélyállomás között egy új, legalább 200 férőhelyes parkoló jön létre, ahová a Váci út és a Podmaniczky utca felől is be lehet majd hajtani. 

Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a hatalmas beruházással a Nyugati pályaudvar és környéke lesz Közép-Európa egyik, Magyarország és Budapest legnagyobb, legforgalmasabb kötöttpályás közlekedési csomópontja. A várostervezők szerint ha minden elkészül, napi 300 ezer utas fordul majd meg itt. 

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár ígérete szerint  a győztes, a dobogós és megvételt nyert pályamunkákból a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ tavasszal nagyszabású kiállítást és konferenciát rendez, hogy mindenki részletesen megismerhesse, hogy miként újul meg a Nyugati pályaudvar és környezete a következő években. 

(Borítókép: Nyugati pályaudvar látványterve. Forrás: Budapest Fejlesztési Központ)