Márki-Zay Péter: A saját bajtársaim lejáratókampányt indítottak ellenem

20220329104917 PAP 7985
2022.05.24. 06:49
Lejáratókampány folyik ellene, és azok támadják őt, akiket eddig a harcostársainak hitt – ezt írta kedd reggeli posztjában Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje.

Bejegyzésében kifogásolta, hogy amikor „az MMM (Mindenki Magyarországa Mozgalom) egyik elnökségi tagja minden alap nélkül lopással és tiltott pártfinanszírozással” vádolja őt, akkor azon „napokig pörög az országos média”.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás, amelyet az MMM-ben nem csak te, de senki más sem tűr el. Várom mindkét elszámolást ezért minél hamarabb

mondta Kész Zoltán. 

Márki-Zay Péter azt is hozzátette, hogy ha egy másik elnökségi tag kiáll mellette, akkor arról senki sem ad hírt. Ezzel Lengyel Róbert siófoki polgármester szombati bejegyzésére utalt, aki azt írta: az MMM tagjai közül többen „ráfordultak erre a bűzlő mocsaras útra és elkezdték rugdosni, hátba bökdösni” Márki-Zayt.

A politikus megköszönte a kiállást Lengyel Róbertnek, majd azt írta: továbbra is kitart a tisztesség és becsület útján, és elszámol a hozzá érkezett adományokkal, ahogy eddig is. Azt is hozzátette, hogy a saját bajtársai indítottak ellene lejáratókampányt, és erre még ő sem számított. 

Négy év küzdelem után nemcsak azt láttam be, hogy nem sikerült a politikát megtisztítanunk, hanem azt is, hogy éppen olyanok intézik ellenem a legaljasabb támadásokat, akiket eddig harcostársaimnak hittem

– fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenkinek köszöni, aki „nem állt be ebbe a kampányba”.

Márki-Zay Péter augusztus végén tervezi megalapítani az új pártját. Az ügyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)