A védőnők szerint megalázó, amit Márki-Zay Péter mondott

HNT 6413
2022.06.02. 08:49
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője elmondása szerint Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a védőnői hálózatot nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum. A korábbi miniszterelnök-jelölt cáfol, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke szerint ez a kijelentés sértő.

Megalázó és sértő kijelentést tett Márki-Zay Péter, a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a védőnőkre, annak nincs semmilyen szakmai és tényalapja – mondta a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorvezetőnek arra a felvetésére, hogy Márki-Zay Péter a világon egyedülállónak számító védőnői hálózat felszámolását helyezte kilátásba még a kampányban, Várfalvi Marianna közölte, a magyar védőnők 107 éve dolgoznak minden településen a családokért, ráadásul azokért, akik az adott élethelyzetükben támogatásra, segítségre szorulnak.

A védőnői szolgálat folyamatosan fejleszti magát (…) mindig az aktuális családi helyzeteknek megfelelően. Mi ott vagyunk a családokban, a családok bizalmasai vagyunk, minket minden kérdéssel meg lehet keresni

– hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy ezért esett rosszul neki az, amit Márki-Zay Péter mondott a védőnőkről. Hozzátette: a védőnők teljesítménye is mellettük szól, hiszen Magyarországon minden gyermek be van oltva, minden újszülöttet meglátogatnak, minden várandós nőt gondoznak, sőt az Ukrajnából menekült anyákat is fogadják.

Mondta vagy nem mondta

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője a 24.hu-nak adott interjújában beszélt arról, hogy egyik alkalommal, amikor az ellenzék programját gyűltek össze megvitatni, Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a védőnői hálózatot „nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum”.

Márki-Zay Péter később reagált az elhangzottakra. Mint írta: „Az általam kért és elfogadott programmódosítás nem a védőnői szolgálat leépítését, ne adj' isten megszüntetését, hanem fejlesztését tartalmazza.”

Arató Gergely ezt nem hagyta annyiban, és visszakereste a levelezést, hogy tisztázza igazát.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)