Lehet, hogy mégsem lehet közterületet elnevezni Horn Gyuláról?

2022.06.11. 12:38
Alkotmányt sértene, ha egy volt karhatalmistáról neveznének el közterületet – mondta el ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntéséről, amely szerint Horn Gyuláról neveznének el egy XIII. kerületi sétányt.

Ifj. Lomnici Zoltán rámutatott: A hatályos jogszabályok szerint nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

Elmondása szerint Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek, mindez azonban nem jelenti azt, hogy az 1956-os események megtorlásában betöltött szerepe kitörölhető a magyar történelemből és emlékezetből – írta meg a Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikkében az alkotmányjogász.

Mint azt megírtuk, szerdán a XIII. kerület polgármestere, Tóth József javasolta azt a fővárosi közgyűlés ülésén, hogy a volt miniszterelnökről sétányt nevezzenek el. 

A XIII. kerület képviselő-testülete új telket alakított ki a Gyermek térnél, ahol egyébként 2014 óta Horn Gyula egész alakos szobra is áll. A telekalakítás házszámozást nem érintett, lakcímváltozást nem okozott, így a képviselők megszavazták, hogy ez a közterület a Horn Gyula sétány nevet kapja.

Az MSZMP egykori politikusa, majd az MSZP elnöke és 1994–1998 között miniszterelnöke 2013 nyarán hunyt el. Az irányadó fővárosi szabályozás szerint személyről a halálát követő öt év elteltével lehet közterületet elnevezni.