Márki-Zay Péter: Jöhet a hatósági áras euró?

2022.07.08. 11:19
A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke azt írta, hogy itt lehet az ideje a hatósági áras euró bevezetésének is.

A hatósági áras csirke far-hát, benzin, áram és gáz után jöhet a hatósági áras euró is?

– tette fel a kérdést a volt miniszterelnök-jelölt pénteki Facebook-posztjában

Márki-Zay Péter azt írta, hogy szerinte Orbán Viktor még a „saját jegybankelnökére” sem hajlandó hallgatni, és „a rekordmagas infláció és forintgyengítés segítségével” visszaveszi mindazt, amit a választás előtt „kiosztott” a lakosságnak.

Hozzátette azt is, hogy az ellenzék „áprilisi programjában többek közt az infláció megfékezését és az euró bevezetését tűzték ki célul, miközben a Fidesz ehelyett „a forint leértékelésével, kórházi osztályok bezárásával, háborús veszélyhelyzettel és a fiatalok katonai szolgálatra győzködésével foglalkozott.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel szemben azt mondta a csütörtöki Kormányinfón, hogy a kormány nem engedi el a forintot, és azt is hozzátette, hogy szerintük a háború és az amiatt elszálló energiaárak állnak a magyar pénznem gyengülése mögött.

Ami a forint euróval szembeni mostani teljesítményét illeti, péntek reggel 401 és 407 közt hullámvasutazott az árfolyam.