Kiderült, hogyan kell szólítani az egyetlen női főispánt

D  VG20190723011
2022.07.24. 06:05
Az Országgyűlés döntése értelmében főispánokra keresztelik át a kormánymegbízottakat. A tizenkilenc főispán közül tizennyolc férfi, mindössze egyetlen nő akad köztük, aki a tisztséget viseli, azt azonban nem lehetett tudni, hogy mi lesz a pontos megszólítása. Felmerült többek között, a Főispán Asszony, a Főispánnő, vagy a Főispán Úrhölgy is, Sifter Rózsa azonban elárulta, hogyan kell őt szólítani.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a főispán nevet viselik majd a jövőben kormánymegbízottak. Az Országgyűlés erről még a keddi ülésen szavazott, ahol a 2023-as költségvetésről is döntöttek a képviselők az Alaptörvény tizenegyedik módosítása mellett.

Ezek után merült fel a kérdés, miképp kell majd szólítani az egyetlen női főispánt. A megszólítások között felmerült a Főispán Asszony, a Tekintetes Asszony, a Főispánnő vagy Főispán Úrhölgy is. 

Az ország egyetlen női főispánja azonban most tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, ezentúl hogyan kell őt szólítani.

Az elfogadott törvényjavaslat csak a titulus megnevezését változtatja meg. Ez a kormánymegbízott helyett a főispán lesz, vagyis függetlenül attól, hogy az illető férfi vagy nő. Ebből adódóan a megszólításban is csak a kormánymegbízott szó változik.

– magyarázta Sifter Rózsa. Tehát őt is a főispán megszólítás illeti.

Feladatairól a Blikknek azt mondta, hogy legfontosabb célkitűzése, hogy a kormányhivatal a jövőben is a lehető legmagasabb színvonalon teljesítsen, az ügyfelek maximális elégedettsége érdekében.

Emellett Zala megye fejlődésére a jelenlegi háborús helyzetben még nagyobb hangsúlyt helyeznek. 

A Zala megyei kormánymegbízott 2016 óta tölti be a jelenlegi tisztségét. A 64 éves Sifter Rózsa egy 400 fős község, Nagykutas szülötte. Tanulmányait Budapesten, az ELTE a jogi karán végezte. Férje egy mezőgazdasági cég vezetője, 24 éves fiuk, Sándor az élvonalbeli ZTE labdarúgója.

(Borítókép: Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott a Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumának átadásán 2019. július 23-án. Fotó: Varga György / MTI)