Márki-Zay Péter elmondta, mit vállaltak az amerikai kampánypénzekért

HNT 6325
2022.11.22. 15:01
Márki-Zay Péter egy sajtótájékoztatón szorgalmazta, hogy hozzák nyilvánosságra a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett amerikai kampánytámogatás ügyében titkosított jelentéseket. A volt miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy mit vállaltak a pénzért cserébe.

Márki-Zay Péter korábban maga ismerte el, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom az Egyesült Államokból is kapott támogatást, de a volt miniszterelnök-jelölt minden nyilatkozatában leszögezte, hogy betartották a vonatkozó törvényeket, és a 2022-es választáson szövetségben induló hat ellenzéki párt nem kapott az összegből, ami körülbelül 1,8 milliárd forintnak felel meg. Az ügyben nyomozás indult, a pártok azt állítják, hogy a támogatás tényéről sem tudtak.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának csütörtöki ülése után kijelentette, hogy az ügy súlyosabb, mint eddig gondolták, ezért kezdeményezte a titkosítás feloldását. Az ülés után kérdéseinkkel kerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, válaszukban hangsúlyozták:

A minősítés felülvizsgálatára vonatkozó kezdeményezés ellen a kormánynak nincs kifogása. Amennyiben a Nemzetbiztonsági Bizottság elfogadja Kocsis Máté frakcióvezető úr javaslatát, és megkeresi a minősítő szervezetet, a Nemzeti Információs Központ hozzá fog járulni a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen elhangzott információk, illetve az ülés jegyzőkönyvében is szereplő részek nyilvánosságra hozatalához.

Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke megkeresésünkre elárulta, hogy ő is támogatja a titkosítás feloldását.

Márki-Zay Péter: Mindent hozzanak nyilvánosságra

A Mindenki Magyarországa Mozgalom rendkívüli sajtótájékoztatóban oldja fel a titkosításokat. Részletesen ismertetjük, mit vállaltunk a külföldi magyarok pénzéért – ezzel a címmel hirdettek Márki-Zay Péterék sajtóeseményt keddre.

A sajtótájékoztatóra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt és Kocsis Máté frakcióvezetőt is, de ők nem voltak jelen.

A hatpárti ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: a támogatásért cserébe többek között vállalták, hogy csatlakoztatnák Magyarországot az Európai Ügyészséghez, a korrupt politikusok elszámoltatását, a nemzeti vagyon visszaszerzését, az adómentes minimálbért, „a Fidesz által betelepített migránsok” átvilágítását, a „bűnözők és terroristák” kiutasítását, a bíróságok függetlenné tételét, korrupcióellenes ügyészség létrehozását, valamint azt is, hogy hűséges tagjai lesznek az EU-nak és a NATO-nak.

Márki-Zay Péter azt követelte, hogy

mindent hozzanak nyilvánosságra a támogatással kapcsolatban, a szolgálatok jelentéseit is.

A hódmezővásárhelyi polgármester hangsúlyozta, hogy nyilvánosságra hozták a tételes elszámolást, ilyen részletességgel ezt még senki nem tette meg a magyar történelemben, ezt kérik a Fidesztől is.

Márki-Zay Péter úgy látja, az áprilisi volt „az utolsó, kétségbeesett kísérlet arra, hogy Orbán Viktor rendszerében, Orbán Viktor szabályai szerint próbáljanak kormányt váltani, de ez egy lehetetlen küldetés volt”. Hozzátette: ők ezt önzetlenül, a családjuk biztonságát, kényelmét kockáztatva tették, haszonszerzés nélkül, vállalva a lejáratókampányt. A politikus aláhúzta: őket csak a nyilvánosság védi, ezért nincs mit takargatniuk.

Kínosan vigyáztunk arra, hogy minden egyes törvényi előírást betartsunk. Erre a pártok is vigyáztak

– jelentette ki Márki-Zay Péter, azzal folytatva, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt, nem vonatkozik rájuk olyan szabály, hogy ne fogadhatnának el külföldi támogatást, pláne külföldön élő magyarok támogatását ne, az Action for Democracy ellenőrizte, hogy csak magyar állampolgárok pénze kerüljön hozzájuk.

Márki-Zay Péter, ahogy korábban többször, ezúttal is leszögezte, hogy az MMM-hez érkezett pénzekből nem jutott a pártokhoz, ezek szigorúan el voltak különítve, a mozgalom csak nem pártos kampányt finanszírozott. A támogatást pedig pontosan arra a célra használták, amire kérték. A hazaárulás vádjával összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban Orbán Viktor elfogadta Soros György támogatását. 

A sajtótájékoztatón az Action for Democracy képviseletében felolvasták Korányi Dávid nyilatkozatát is, ebben többek között az szerepelt, hogy büszkék az MMM-nek nyújtott támogatásra, ami nem a választási kampányt, hanem például a jogállamiság és a demokrácia népszerűsítését szolgálta, a mozgalmat csak a diaszpórában élő magyarok hozzájárulásából támogatták. Aggasztónak tartják, hogy a kormány a teljes államapparátust bevetette a lejáratókampányban”, a szervezet pedig nem kizárólag Magyarországon nyújtott támogatást, aktívak például Brazíliában is.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Nagy Tamás / Index)