Orbán Viktor videójában Vlagyimir Putyin is szerepet kapott

323228691 1349167375623723 5327382874507338450 n
Disznóperzselés, Kis Grófo, a Télapó szakálla, fekete macska és a miniszterelnök frissen szedett tökei – mi a közös? Mutatjuk!

Orbán Viktor több olyan képet is megosztott a közösségi oldalán, amellyel búcsúztatja az évet. Vegyük is sorra, melyek azok az események, amelyeket a miniszterelnök fontosnak tartott ebben az évben:

Március 15.

A Békemenet – ez az első olyan fénykép, amelyet a miniszterelnök megosztott év végi fotó-összeállításában. A választások előtt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemeneten több ezren vettek részt, hogy meghallgassák Orbán Viktor ünnepi beszédét.

Akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a háborús veszély nem csökkenti, hanem növeli, sőt az egekbe emeli a választás tétjét.

Békepárti jobboldal vagy háborús baloldal? Építkezés vagy rombolás? Előre vagy hátra?

– tette fel a kérdést, majd azt ígérte, a Fidesz békét és biztonságot tud nyújtani.

Az év első disznóvágása

Ha még kedves olvasóink is emlékeznek, Öttömösön ejtette meg az idei első disznóvágását Orbán Viktor. A közösségi oldalán megosztott képen Mihálffy Béla szegedi fideszes képviselő is látható volt.

A miniszterelnök perzselővel szórta a lángokat a leölt sertésre, s mi tagadás, rendesen felöltözött a feladathoz, gumicsizmában és mellényben látott neki a munkának.

Határvadászok

Idén megalakult a határvadászezred, amire igazán büszke a magyar kormány. Nem maradhatott ki tehát egy olyan kép sem, amelyen épp a határokat látogatja meg a kormányfő. Az első ezred már meg is alakult. Orbán Viktor ebből az alkalomból elmondta:

A jó katona valójában nem azok ellen harcol, akik szemben állnak vele, hanem azokért, akik mögötte vannak.

Hozzátette: „egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül, ezért mi, magyarok a válság kirobbanását követően úgy döntöttünk, bárki bármit mond, nem engedünk a biztonságunkból”.

Kampány Kis Grófóval

Van elnökünk, van miniszterelnökünk, és úgy tűnik, a miniszterelnök szerint királyunk is van.

Grófo, te vagy a király 

osztotta meg szintén egy idei bejegyzésében Orbán Viktor, aki az akkori választási kampánya szövegét is egy Grófo-nótával ötvözte: „A nézése, meg a járása, előre menjünk, ne hátra!”

„Győztünk!”

Nem túlzás azt állítani, hogy az idei választások eredménye mindenki számára mérföldkő – kinek így, kinek úgy. Orbán Viktor alighanem büszkén tekint a győzelmére, mely még „a Holdról is látszik”.

Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megszolgáljuk a bizalmat, amit ma este tőlük kaptunk. Minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség. Ma este van is mire szerénynek lenni

fogalmazott az újabb kétharmad után a kormányfő.

Megszületett az új kormány

2022 a választás és a kormányalakítás éve is volt, megkezdte működését az ötödik Orbán-kormány. A tárcavezetői névsor és a minisztériumi struktúra azonban már az új ciklus első évében megváltozott. Erről alábbi cikkünkben írtunk részletesebben.

Magyar futballsiker

Szenzációsan szerepelt a magyar labdarúgó-válogatott idén a Nemzetek Ligája 2022–2023-as kiírásának csoportkörében. Erről is megemlékezett Orbán Viktor, aki nagy focirajongó.

Frissen szedett tökök

Egyenesen a felcsúti veteményesből szedett friss tököket a kormányfő. Úgy tűnik, ez annyira nagy élmény volt számára, hogy ennek is szentelt egy kis figyelmet év végi összegzésében.

Látogatás Donald Trumpnál

A miniszterelnök idén találkozott Donald Trump volt elnökkel, és azt is elmondta, hogy mi a közös kettejükben:

Mindketten elkötelezettek vagyunk az illegális migráció elleni küzdelemben, elkötelezettek vagyunk az alacsony adók, és ami a legfontosabb, elkötelezettek vagyunk a béke mellett is.

Hozzátette azt is, bízik abban, hogy a jövőben is együtt tudnak működni Trumppal, aki indul a 2024-es elnökválasztáson.

A felejthetetlen szakáll

Télapó-szakállat növesztett a nyár közepén a miniszterelnök, és hogy ez hogyan sikerült? Nos, augusztus 7-én arról írtunk, hogy Orbán Viktort a horvát tengerparton kapták lencsevégre. Egy horvát újságíró augusztus 8-i beszámolója alapján lerobbant a motorcsónak, amelyet a kormányfő is használt, ezért Orbán Viktort a feleségével és a biztonsági őrével együtt partra vitte.

Később azonban egyre több olyan kép jelent meg a médiában, amelyen soha nem látott szakállal ékeskedik a miniszterelnök.

Fekete szépség

Az állatok világnapja alkalmából is posztolt a miniszterelnök. A fekete szépségnek – Lukréciának, a macskának –, úgy tűnik, egy csokor tulipánt is adott.

Új szövetséges

Giorgia Meloni új olasz miniszterelnök a kormányával együtt október végén letette a hivatali esküt Sergio Mattarella államfő előtt a római Quirinale elnöki palotában.

Orbán Viktor miniszterelnök többször is kiállt már Giorgia Meloni mellett, így a hivatali esküt követően a magyar államfő is üdvözölte az új olasz kormányfőt. A magyar miniszterelnök posztjában úgy fogalmazott,

Giorgia Meloni olyan nő, aki sosem adja fel. Mától ő Olaszország miniszterelnöke. Gratulálok! Avanti Ragazzi!

A fenyő

A magyar miniszterelnök találkozott azokkal, akik az ország karácsonyfáját nevelték. Mint ismert, idén a Heves megyei Apcról érkezett a fenyő, és egészen vízkereszt napjáig, január 6-ig meg lehet majd nézni az Országház előtt.

Tavaly Orbán Viktor miniszterelnök egy videóval kívánt boldog új esztendőt mindenkinek, amit a Piros volt a paradicsom, nem sárga kezdetű nóta kampányszlogennel kevert verziójával igyekezett felturbózni.

Az összeállítást végigpörgetve úgy tűnik, a kormányfő 2021-es évének egyik legfontosabb eleme a Fidesz támogatóival való szelfizgetés volt.

(Borítókép: Orbán Viktor és Kis Grófo. Fotó: Orbán Viktor / Facebook)