Gyorsan fertőz az új omikron-variáns, a szakemberek újabb mutációktól tartanak

GettyImages-1358122351
2023.01.05. 08:15
Rendkívüli gyorsasággal terjed a koronavírus új omikron-variánsa, a szakemberek szerint azonban nincs ok az aggodalomra, hiszen még mindig nem okoz olyan súlyos tüneteket, mint az eredeti, vuhani törzs. Magyarországon az enyhe időnek köszönhetően inkább az influenzavírus dominál.

Annak ellenére hogy egyre több mutációja alakul ki a koronavírus omikron-variánsának, nincs ok a pánikra – mondta Jakab Ferenc. A virológusprofesszor szerint az influenzavírushoz hasonlóan a koronavírus a mindennapjaink része marad.

Számolni kell azzal, hogy újabb és újabb koronavírus-mutációk fognak megjelenni a következő időszakban, azt gondolom, most már hullámokról nem kell beszélni. Sokszor elmondtuk, hogy a Covid beépült a felső légúti fertőzések palettájába, amelyek ősszel és télen megjelennek köztünk

– fogalmazott a szakember az ATV Híradónak.

Úgy véli, Magyarországon a sok fertőzött ellenére sem kell tartani a most megjelent turbóvariánstól, ugyanakkor az úgynevezett fordított mutáció komoly problémákat is okozhat.

Elmondása szerint a szakemberek legnagyobb félelme az, hogy az omikron mellett egy olyan variáns jelenik meg a kevésbé átoltott afrikai vagy ázsiai területeken, amely hasonló gyorsasággal terjed, mint az omikron, de erőteljesebben fertőzi a tüdőt.

„Ha ez bekövetkezik, akkor igen, számolni kell egy súlyosabb, több halálozással járó fertőzéssel” – tette hozzá Jakab Ferenc.

(Borítókép: Covid–19-tesztet végeznek a New York-i Times Square-en 2021. december 9-én. Fotó: Spencer Platt / Getty Images)