Nagy dobásra készül Márki-Zay Péter

HNT 6393
2023.01.06. 08:56
Orbán Viktort és a Fideszt már nem lehet leváltani demokratikus eszközökkel – mondta az Indexnek a hódmezővásárhelyi polgármester, aki már az európai parlamenti választásokra készül, új pártja pedig bejegyzés alatt van.

Igen, Lázár János valóban politikai hullának nevezett, de köszönöm, jól vagyok

– nyilatkozta a Indexnek Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. „Bár Lázár János miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítson a közéletből és a hódmezővásárhelyi Városházáról, én nem adom fel a küzdelmet. Mindenre felkészülünk – még az olyan felháborító pártállami diszkriminációra is, mint hogy az összes megyei jogú város közül egyedül Hódmezővásárhely nem kapott több százmilliós kompenzációt a rezsiárak miatt” – állítja Márki-Zay Péter, aki a tavalyi választásokon alulmaradt a Fidesz erős emberével szemben.

„Másfél évünk van az önkormányzati választásokig, és mindent megteszünk, hogy Hódmezővásárhelyen újrázni tudjunk” – mondja a polgármester.

Az Indexnek egyúttal bejelentette: az európai parlamenti választásokon egy új párttal fognak megmérettetni, ez a párt már bejegyzés alatt áll.

Azt egyelőre nem kívánja elárulni, hogy milyen néven fog megalakulni a politikai formáció. „Csupán annyit mondok, hogy az Európai Néppárttal kívánunk szorosabban együttműködni.”

A polgármester szerint, bár erős ellenszélben dolgoztak, mégis teljesítették választási ígéreteik nagy többségét Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter a városkártyával ingyenes városi buszközlekedésre, a helyi közvilágítás megjavítására, valamint a város megörökölt adósságainak lefelezésére a legbüszkébb (de eredményesen küzdöttek a fehérjefeldolgozó szagártalmának csökkentéséért is).

A Kutyapárt felelőssége

Az ellenzéki összefogás egykori miniszterelnök-jelöltje szerint a tavaly tavaszi választások bebizonyították, hogy Orbán Viktor rendszerét Orbán szabályai szerint immár nem lehet leváltani. „Úgy gondolom, hogy tavasszal ennél többet nem tudtunk volna kihozni ebből a stratégiából” – utal Márki-Zay Péter az ellenzéki összefogásra, ami a választások előtt is recsegett-ropogott. Gyurcsány Ferenc már a kezdetektől fékezte és bojkottálta a közös munkát. „Ha Dobrev Klára lett volna a közös kormányfőjelölt, nagyon értékes szavazatokat veszítettünk volna, például a budai választókörzetekben” – jelenti ki Márki-Zay, aki továbbra sem bánta meg, hogy a Kétfarkú Kutya Pártnak listás helyet ajánlott, cserébe azért, ha nem külön indulnak. Szerinte, ha Kovács Gergelyék is csatlakoztak volna az ellenzéki összefogáshoz, ma nekik is lenne képviselőjük a parlamentben, a Fidesznek pedig nem lenne kétharmada.

A polgármester szerint az egypárti árnyékkormány csak politikai pótcselekvés, demokratikus választások hiányában ma ismét egy Ellenzéki Kerekasztalra lenne szükség, ahol a teljes magyar rendszerellenzék együtt követeli az alkotmány, a választási rendszer és a médiaviszonyok megváltoztatását – akár bojkottal, polgári engedetlenséggel is.

„Egy egypárti diktatúrában nem parlamenti ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség” – emeli ki Márki-Zay Péter.

Márki-Zay nagyapja és a küldetés

Arra a kérdésre, hogy egy újabb politikai fiaskó esetén elhagyná-e Magyarországot, és újra a tengerentúlon próbálna-e szerencsét, Márki-Zay Péter határozott nemmel válaszolt. „Az anyagi boldogulásnál és a Fidesz lejáratókampányánál számomra sokkal fontosabb, hogy mivel szolgálhatom a hazámat Magyarországon: márpedig a politikán túl is sok szép feladatunk van: a környezetvédelem, az adakozás, az önkéntesség, az átláthatóság, a tisztesség és becsület kultúrájának meghonosítása, kiállás a cigányság mellett, a keresztény lehajló szeretet, a szolidaritás, a nyugati demokratikus, jogállami kultúra népszerűsítése a fiatalok körében” – sorolta. A politikus nagyapja példáját követi, aki '45-ben a nyugati emigráció helyett a szovjetek által megszállt hazájában maradt.

„Amíg a gyermekeimet nem fenyegetik Putyin bombái, amikor elküldjük őket a boltba, amíg az Orbán-rendszer kritikusait még nem lövik le az utcán, nem mérgezik novicsokkal, és nem zárják börtönbe, addig nem szabad elmenekülnünk ebből az országból, és szeretném, ha a gyermekeim is itt maradnának, és itt alapítanának családot ők maguk is”

– teszi hozzá Márki-Zay Péter. „Amíg bármit tehetek szegény, kifosztott és propagandával manipulált hazám felemelkedéséért, addig maradok. Ebben mindannyiunknak feladata és felelőssége van. Ha egy korrupt és ostoba rendszer miatt az értelmes és becsületes emberek elhagyják a szülőföldünket, ki fogja megdönteni hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát, és ki fogja végre emelkedő pályára állítani a magyar gazdaságot, a magyar életszínvonalat?”

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)