Elvenné a kormány a közvilágítást az önkormányzatoktól

B  OB20150114011
2023.02.23. 08:00
Rezsitámogatás fejében kerülne át a közvilágítás az önkormányzatoktól a kormányhoz. A lehetséges feladatkörök közül állítólag maga Orbán Viktor jelölte ki a közvilágítást. Ezt az értesülést lapunknak Szita Károly cáfolta.

Az iskolák és a kórházak bekebelezése után a szemétszállítás, majd a víziközművek és a történelmi termálfürdők kerültek célkeresztbe a kormánynál. Most a rezsitámogatás fejében a közvilágítást venné át az önkormányzatoktól az Orbán-kormány – legalábbis így értesült a Népszava.

A lap szerint Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke tárgyalt a kormányfővel a nehéz helyzetbe került településekről. A megbeszélés részeként arról döntöttek, hogy a közepes méretű megyei jogú városok – például Kaposvár – 

800 millió forint körüli kompenzációra számíthatnak, míg a jelentősebb adóbevétellel rendelkező városok 200 millió forint körüli összeget kaphatnak.

Már a találkozó előtt beharangozták, hogy Orbán Viktorral a rezsitámogatás mellett arról is szót ejtenek, milyen önkormányzati feladatokat vehetne át az állam a forráshiányos helyhatóságoktól. Kaposvár polgármestere akkor úgy fogalmazott:

„Sok olyan van, amit szívesen átadnának az önkormányzatok, de kevesebb, aminek átvételére a kormány nyitott is.”

Szita egy informális beszélgetés során árulta el, hogy a miniszterelnökkel sorra vették az átvehető feladatokat, és

végül maga Orbán Viktor választotta a közvilágítást.

A lap is emlékeztetett arra, az elmúlt évek államosítási hullámai után meglehetősen leszűkült a lista, és van olyan önkormányzati feladat, amitől eleve elzárkózik a kormány, mint például a szociális intézmények, temetők üzemeltetése. A közösségi közlekedésből pedig láthatóan csak a helyközire tartanak igényt.

A Népszavának Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke úgy nyilatkozott, hozzájuk még nem jutott el a közvilágítás állami átvételéről szóló felvetés, de nem lepődne meg rajta. Már csak azért sem, mert az áramtermelés és kereskedés eleve állami monopólium, ráadásul igen faramuci a helyzet:

másé az oszlop, másé a vezeték, más adja az áramot, míg az önkormányzatok javarészt csak a lámpatesteket biztosítják.

A központi költségvetés közvilágításra biztosított normatívája azonban erre is kevés. Az energiaárak elszabadulása óta pedig még nagyobbra nyílt az olló. Sok önkormányzat fenyegetőzött azzal, hogy lekapcsolja az utcai villanyokat, de ezt végül sehol nem tették meg. Tab fideszes polgármestere úgy vélte, az önkormányzatok

nem igazán tiltakoznának a közvilágítás államosítása miatt. 

A Népszava kérdéseire Szita Károly a munkatársán keresztül csak annyit válaszolt, hogy Kaposvár megkapta a pénzt, amit energiatakarékosságot célzó beruházásokra fordítanak. A közvilágítás államosítására viszont annyit válaszolt, hogy „még nem szeretne semmit sem kommunikálni”, és „ha majd publikus lesz, elmondja”.

Cáfolat Kaposvárról

Szita Károly sajtómunkatársa révén cáfolta a Népszava értesülését. Ezt változtatás nélkül közöljük:

Ezzel szemben az igazság az, hogy Polgármester Úr megerősítette a pénzek megérkezését, ugyanakkor az Népszavával nem beszélt, nem adott interjút és nem mondta az alábbiakat: A közvilágítás államosítására viszont annyit válaszolt, hogy „még nem szeretne semmit sem kommunikálni”, és „ha majd publikus lesz, elmondja”.

(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)