Akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó képzés indul az egyik magyar egyetemen

2023.03.21. 13:53
Autóipari Li-ion akkumulátorok gyártása elnevezésű tantárgy oktatása kezdődött meg az Óbudai Egyetemen, hamarosan pedig speciális szakirányra is jelentkezhetnek a mérnökhallgatók.

Az egyetem az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a képzést a Samsung SDI-vel együttműködve indítják, a gyakorlati ismeretek megszerzéséért az oktatásban szerepet vállalnak a vállalat mérnökei is, valamint ösztöndíjprogramot és szakmaigyakorlat-lehetőségét is biztosítanak a gödi gyárban.

Tudatták: a diákok a 2023 tavaszi szemesztertől az angol oktatási nyelvű Manufacturing of automotive Li-ion batteries elnevezésű tantárgy részeként sajátíthatják el a gyártásban végzendő mérnöki munkához nélkülözhetetlen ismereteket.

A tantárgyat jelenleg az egyetem Bánki Donát gépész- és biztonságtechnikai mérnöki képzésében részt vevők, az őszi félévtől pedig már a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar hallgatói is felvehetik.

Közben az ellenzék folyamatosan tiltakozik

Bár Debrecenben valamennyi népszavazási kezdeményezés visszapattant a helyi választási bizottságról, az ügy a bíróságon folytatódhat.

A Védegylet és az LMP megtámadta a Debrecenben megépíteni tervezett CALT-akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét a Debreceni Törvényszéken. „Akkumulátorgyár-stopot kell hirdetni, hiszen már most bőven elég ilyen üzem van az országban, az ország vízkészlete és energiatermelő képessége pedig nem bír el továbbiakat” – jelentette ki Kanász Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese.

Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója szerint az Európai Unió az Egyesült Államokhoz és főleg Kínához képest erős lemaradásban van az e-mobilitás fejlesztése terén, pedig Brüsszelben éppen most szavazták meg, hogy 2035 után már csak olyan járműveket lehet újonnan forgalomba helyezni, amelyek működése klímasemleges. Ebben pedig nagy szerepe lehet az akkumulátorgyártásnak.