Lázár János: Ha Márki-Zay Péter marad, a kormánytól semmi támogatásra nem számíthatnak

2023.06.15. 17:30
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad. Emiatt pedig szerinte a kormány semmiféle támogatására nem számíthat a város, amíg Márki-Zay Péter a polgármester.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus csütörtökön a Rádió 7 Közös nevező című műsorában a korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt helyi és országos politikai lépéseit „lassú halálnak” nevezve egzisztenciális okokra vezette vissza Márki-Zay Péter azon bejelentését, hogy újra indulni akar a polgármesteri posztért.

Lázár János úgy fogalmazott, bízott abban, hogy ha valaki akkorát bukik az ország első számú vezetői pozíciójáért folytatott küzdelemben, mint Márki-Zay Péter, akkor saját magától rájön arra, árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad.

Azt gondoltam, talán marad benne annyi józan ész, hogy félreáll, hagyja boldogulni a városát és eltűnik a politika és a közélet színpadáról, merthogy a választók ezt a parancsot adták neki 2022-ben

– fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, a kormány tagjaként azt kell mondania, ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, ami persze szívük joga, és van persze lehetőségük erre, akkor

A KORMÁNYTÓL SEMMIFÉLE TÁMOGATÁSRA ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE NEM SZÁMÍTHATNAK.

Mint mondta, ennek egyszerű oka van, ami nem Hódmezővásárhelyről szól, hanem arról, hogy 2022-ben létezett egy csoport, amely az ország sorsát pénzért – személyesen is fölvett pénzért – idegeneknek akarta kiszolgáltatni. El akarták adni Magyarországot idegen érdekeknek, és ezt a csoportot Márki-Zay Péter vezette – jelentette ki az MTI szerint.

A miniszter hangsúlyozta, az, hogy ellenzéki vagy fideszes polgármestert választanak, a vásárhelyiekre tartozik. A kormány „elég jól elvan”, ha egy várost ellenzéki polgármester vezet, mint Szegeden, és akkor is, ha kiváló kormánypárti politikus a polgármester, mint Debrecenben, Székesfehérváron vagy Győrött – mondta Lázár János, leszögezve, nem lehet olyan emberre bízni a város jövőjét, aki az adóforintokat úgy akarja felhasználni, hogy eközben idegen érdekeket szolgál.