Natália
-3 °C
7 °C

Pénzen marakodik a Harmadik út

2006.08.28. 11:39
Nem juthat pénzhez a Harmadik út nevű választási szövetség, mert a MIÉP és a Jobbik nem tud megállapodni, ki mennyit kapjon. Pedig erről a választások előtt megegyeztek, de csak szóban.

Vita tört ki a Harmadik út nevű választási összefogást alkotó Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Jobbik vezetői között arról, milyen arányban osszák fel a 2,2 százalékos országgyűlési választási eredményük után járó, évi mintegy negyven millió forintos költségvetési juttatást, értesült a szerveződés több vezető személyiségétől az MTI.

Csurka többet akar

Fele-fele arányban állítottak volna jelölteket tavasszal az országos listára, ám a felkerültek mintegy 70 százaléka végül "a MIÉP kebeléből került ki" - vázolta pártja álláspontját Csurka István, a MIÉP elnöke. "Ennek az a logikus következménye, az arányokról még vita van, hogy ugyanígy oszoljon meg az állami támogatás" - tette hozzá, azt közölve, "folynak tárgyalások" az ügyben a felek között.

Kovács Dávid Jobbik-elnök szerint "elképzelhetetlen", hogy módosítsanak a megállapodáson; "a mi részünkről nincs nyitottság ilyesmire" - mondta. "Nem tudok arról, hogy erről tárgyalások folynának" - nyilatkta Balczó Zoltán, a MIÉP egykori, a Jobbik jelenlegi alelnöke.

Nincs leírva

Mint mondta, a költségvetési juttatás kérdésében a két pártelnök a választások előtt abban egyezett meg, hogy - akárcsak az országos lista helyein - fele-fele arányban osztoznak; tudomása szerint ebben nem történt változás. A Jobbik alelnöke azt közölte: ismeretei szerint ezt az egyezséget nem foglalták írásba a felek; "ha a két pártelnök között nincs meg a bizalom, akkor ez már régen rossz" - mondta.

Az MTI szerint mivel a két alapító szervezet elnökének közösen van aláírási joga, addig nem emelhetnek le összeget a szervezet számlájáról, amíg nem születik egyezség a kérdésben.