Kormányzati támadás a Dunaferr ellen

2000.11.16. 18:06
,,Túl hamar kiesett a Dunaferr az UEFA-kupából" - kommentálta egy vicces kedvű kormánytisztviselő a hírt, hogy Orbán miniszterelnök ismét nekirontott a Dunaferr Rt.-t vagyonkezelőként irányító Acél XXI. Kft.-nek, és a szerződés felbontására utasította az ÁPV Rt.-t. Miért ez a felbuzdulás azután, hogy a nyár végi sajtóhírek szerint a kormány békét kötött az óriáscég menedzsereiből alakult vagyonkezelővel?
Az ÁPV Rt. jogi és tranzakciós szakapparátusa készít javaslatot, a privatizációs szervezet igazgatóságának az Acél XXI. Kft-vel kötött vagyonkezelési megállapodás felbontásáról, az ehhez szükséges lépésekről - derült ki Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatójának csütörtökön a Magyar Rádió Krónika című műsorában elhangzott szavaiból. Az MTI jelentése szerint Gansperger Gyula hangsúlyozta, hogy a kormány intenciói szerint készülnek az előterjesztések. Kijelentette, hogy nincs szükség a vagyonkezelői szerződés fenntartására.

Úgy vélekedett, hogy a privatizációs szervezet számára egyértelműen hátrányos és több milliárd forintot felemésztő megállapodás megkötése nélkül jobb kapcsolat alakulhatott volna ki az ÁPV Rt. és a menedzsment között. Eddig ugyanis a menedzsment a magáénak érezte a Dunaferrt, olyannyira, hogy az ÁPV Rt. nem tudta érvényesíttetni tulajdonosi elképzeléseit - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

Gansperger Gyula nem hagyott kétséget afelől, hogy a Dunaferr sikeres privatizációjának érdekében személyi változtatásokra lesz szükség a menedzsmentben és az igazgatóságban is.

Konkrétumok nélkül

,,Ez csak fenyegetés, hogy tejeljenek. Van miből." - mondta egy elfogultan kormánypárti, de egyáltalán nem idealista forrás az Index érdeklődő riporterének. ,,Orbán mindenáron ki akarja csinálni őket, mert szerinte túl jól járnak" - állította egy legalább annyira elfogult, szocialistákhoz közelálló személy. Ennél konkrétabb háttérinformációt azonban egyelőre egyik oldalról sem sikerült szereznünk, pedig a látszat az, hogy a kormány az eddigi legkeményebb támadást indította az Acél XXI. Kft. ellen, amikor legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy utasítja az ÁPV Rt.-t a 2001-ben lejáró vagyonkezelési szerződés felbontására.

Miről is folyik a vita?

Az ÁPV szerződést bont a Dunaferrel
Az ÁPV Rt. kezdeményezi a Dunaferr Rt. vagyonkezelési szerződésének felbontását - döntött csütörtökön a privatizációs szervezet igazgatósága. A döntést Gansperger Gyula elnök-vezérigazgató az MTV Híradójának azzal indokolta, hogy a vagyonkezelést végző kft. túllépte az engedélyezett hitelfelvételi keretet, illetve azzal, hogy a kft. tulajdonosai egyben a Dunaferr vezető menedzserei, vagyis két jogcímen vesznek fel pénzt. Ez utóbbi indokolás azért meglepő, mert az mindig is tudott volt, hogy a vagyonkezelő kft.-t az acélipari cég vezetői alapították.
A Duna-parti város életét alapjában befolyásoló eseménysor 1996 októberében kezdődött, amikor az ÁPV Rt. öt évre szóló vagyonkezelési szerződést kötött a Dunaferr vezetőiből alakult Acél XXI. Kft.-vel. A XXI.-es szám arra utal, hogy a társaságnak ennyi tagja van. A vagyonkezelő vállalta, hogy az ötéves időszak végére 8 milliárd forinttal növeli az acélipari cégcsoport saját vagyonát, amiért a megállapodás alapján 12,5 százalékos sikerdíj jár neki. A bizonytalan sikerdíjon felül évente a cég vagyonának egy ezreléke dukált a kft.-nek. Ez kezdetben 37 millió forintot jelentett.

Már a szocialista kormányzás ideje alatt szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy a később rekordsebességű vagyonnövekedés nem egyéb ügyes könyvelési trükknél, vagy, hogy a Dunaferrt irányító menedzserek - akik közül a rendszerváltás előtt többen az MSZMP párttitkárai voltak - az anyacéghez kapcsolódó kisebb társaságokban részesedést szerezve hatalmas összegeket vágnak zsebre, de ezeket senki sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani.

Százezer forintos átlagbér

Ami látható volt, hogy az Acél XXI. irányította óriáscég magához tért, egészségügyi, kulturális és sportmecénásként pedig döntő szerepet vívott ki magának Dunaújváros fejlődésében. A ,,döntő szerep" nem túlzó megfogalmazás: a HVG-ben korábban publikált adatok szerint a Dunaferr fizeti a város iparűzési adójának nagyjából 90 százalékát, és itt dolgozik a munkaképes lakosság közel fele.

A helyiekkel folytatott beszélgetések alapján az Index riportere először arra gyanakodott, hogy Duna-parton a kuvaiti emír folyósítja a fizetéséket, a hozzáférhető hivatalos adatok is 100 ezer forint körüli átlagbérről árulkodnak. A város tehát a Dunaferrből él, méghozzá magyar szinten nem is rosszul.

Bár a jelek szerint már a szocialista kormány is rosszallotta, hogy a gondatlanul megkötött szerződés miatt a vagyonkezelő ,,túl jól jár", vagy ha tetszik az állam rosszul, az akkori ÁPV Rt. csak néhány eredménytelen tárgyalásig jutott a szerződés módosításáról.

Politikai manőverek

A kormányváltás után a Dunaferr vezetői ügyesen manővereztek. A felügyelőbizottságban 1992 óta ülő Chikán Attila helyét - ő volt a FIDESZ-kisgazda kormány első gazdasági minisztere - 1998 szeptemberében az Matolcsy György vette át, aki a fiatal demokraták gazdasági programját kidolgozó csapatot vezette, majd később Chikánt váltotta a miniszteri székben. Matolcsy 1999 végéig ült a Dunaferr fb-jében.

Az acélipari vállaltcsoport egyik társasága, szintén 1998-ban, ötéves beszállítói szerződést kötött a miniszterelnök apja, Orbán Győző bányaipari cégével.

ÁPV: Tárgyaljuk újra!

Horváth István
A Dunaferr elnök-vezérigazgatója
Mindezek azonban nem segítettek azon, hogy az új vezetésű ÁPV Rt. tüstént tárgyalásokat ne kezdjen a vagyonkezelési szerződés módosításáról. A privatizációs szervezet ezenfelül megtagadta a 12,5 százalékos, több mint egymilliárd forintra rúgó sikerdíj kifizetését.

A következő lépés az volt, hogy a miniszterelnök 1999-ben vizsgálódásra utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt. Idén tavasszal pedig arra szólította fel a kormány az ÁPV Rt.-t, hogy módosítsa, vagy szükség esetén mondja fel az állam szempontjából hátrányos vagyonkezelési megállapodást, és dolgozza ki a Dunaferr magánosításának stratégiáját.

Titkos jelentés az átvilágításról

A privatizációs holding az Arthur Andersen könyvvizsgáló céget bízta meg az acélipari vállalatcsoport átvilágításával. Ennek eredménye azóta sem publikus, ám az idők során számos megállapítás kiszivárgott belőle. Az ÁPV Rt. újságírói érdeklődésre eddig konzekvensen megtagadta a jelentés közzétételét, ugyanakkor azt sugalmazta, hogy abból a Dunaferr menedzsmentje célzatosan szivárogtat ki részleteket.

A legutóbbi kormányülésen többé-kevésbe az idén tavaszihoz hasonló döntést hoztak, azzal az eltéréssel, hogy most már egyértelműen a megállapodás felmondására szólították fel az ÁPV Rt.-t. Az ügy az Index által megkeresett ismerői csodálkoznak azon, hogy a kabinet az eddig gyengének bizonyult érvekre támaszkodva döntött, és nem szivárogtatott ki semmiféle, az Acél XXI.-re vagy annak tulajdonosaira nézve terhelő információt.

Minek sietni?

Enyhe értetlenséget okozott az is, hogy mi értelme van a szerződés lejárta előtt nem egészen egy évvel szakítani, miközben a megállapodás felmondási határideje 6 hónap.

Abban pártállástól függetlenül minden megfigyelő egyetért, hogy az Acél XXI.-gyel konfrontálódni politikailag kockázatos vállakozás, hiszen a Dunaferr körüli bármiféle bizonytalanság, vagy az esetleges privatizációval járó elbocsátások feltétlenül a szocialisták malmára hajtanák a vizet.

A helyi fideszes szerint ráér a privatizáció

Dorkota Lajos
Mégsem sürgős a cégcsoport privatizációja.
Egyelőre senki sem nyilatkozott arról, hogy mi történhetett szeptember óta. A város fideszes országgyűlési képviselője, Dorkota Lajos, aki néhány hónappal korábban még arról nyilatkozott a Dunaferr kommunista múltú vezetőire célozva, hogy a városban nem történt meg a rendszerváltás, szeptemberben már arról beszélt, hogy mégsem annyira sürgős a cégcsoport privatizációja.

Az ÁPV Rt. ekkor még azt válaszolta a HVG érdeklődő újságírójának, hogy a Dunaferr privatizációjáról szóló előterjesztést 2001 tavaszán terjeszti a kormány elé. Ehhez képest legutóbbi ülésén a kormány a szerződés felbontása mellett döntött.

Hallgatag privatizárorok

Az ÁPV Rt.-t az ügyben csütörtökön lehetetlen volt szóra bírni, pedig Horváth István, a Dunaferr elnök-vezérigazgatója szerdán tételesen cáfolta a kormány által a döntés indokaként felhozott kifogásokat. Horváth szerint nem indok a szakításra, hogy a cég hitelállománya meghaladta a megelőző évit. Ezzel kapcsolatban idézte az Arthur Andersen jelentését, amely szerint újra kell gondolni az eladósodottsági mutató szabályozását.

Az elnök-vezérigazgató szintén a világhírű könyvvizsgáló cég tanulmányára hivatkozva állította, hogy a menedzsment tulajdonszerzése a csoport kisebb vállalataiban nemhogy szerződést sértő, hanem éppen ellenkezőleg: olyan motivációt jelent, amely az óriáscég sikeres működésének titka.