Áder: 20 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma

2003.01.27. 12:01
Néhány hónap múlva a hazai munkanélküliek száma áttörheti a 250 ezres lélektani határt - állította Áder János. A Fidesz frakcióvezetője szerint a Medgyessy-kormánynak az ígéretek között szereplő 400 ezer új munkahelyből közel egyéves működés után már mintegy 100 ezret kellett volna létrehoznia, ám ehelyett 6 százalék fölé emelkedhet a munkanélküliségi ráta.
A Fidesz megvárja, vajon a munkahelyeket megszüntető cégek ellen Medgyessy Péter most hirdet-e bojkottot, mint ezt a Danone ellen "meglehetősen teátrális módon" tette az előző kormány idején a szocialista győri városvezetés - jelentette ki Áder János.

Baja vagy Ózd munkaképes lakossága

A fideszes politikus szerint az elmúlt hónapokban megtört az Orbán-kormány működése alatt folyamatosan csökkenő munkanélküliségi tendencia, és közel annyian vesztették el munkahelyüket, mint Baja, Ózd vagy Salgótarján teljes munkaképes lakossága. A frakcióvezető úgy vélte: az októberben az IBM gyárbezárásával elkezdődött folyamat számos cég kivonulásával együtt a hétvégén a Videoton ezer főt érintő elbocsátásával és a diósgyőri DAM Steel csődjével folytatódott. Áder szerint az utóbbi időben több mint 20 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, így néhány hónap múlva áttörheti a 250 ezres lélektani határt.

Magyarázkodás az erős forinttal és a minimálbérrel

Áder kijelentette: a Széchenyi Terv "megfojtása" a kis- és középvállalkozók között is munkanélküliséghez vezethet, a kedvezményes agrárhitelek leállítása pedig hamarosan a mezőgazdaságban okozhat hasonló nehézséget. A politikus szerint az iskola-bezárások miatt a számos pedagógus is állás nélkül maradhat. A kormány tétova és nem tudja aktív gazdaságpolitikával csökkenteni a munkanélküliséget, növelni a GDP-t és ezzel egyidőben növelni az életszínvonalat. Mint mondta eddig csak az erős forintra és a magas minimálbérre vonatkozó magyarázkodások hangzottak el, de ez azért sem állja meg a helyét, mert a kivonuló multik többségénél nem minimálbéren bejelentett dolgozóktól váltak meg. Áder a miniszterelnökhöz intézve kérdését, arra kért választ Medgyessy Péter kíván-e tárgyalni az elbocsátásokat tervező cégekkel, és a gazdaság szereplőivel.

Tudja-e Áder úr?
Meglepő tájékozatlanságról és emlékezetkihagyásról tanúskodnak Áder Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének kérdései a hazai foglalkoztatási helyzetet illetően - jelentette ki Csizmár Gábor, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. Csizmár Gábor az MTI-hez eljuttatott közleményében többek között arra a kérdésre vár választ, hogy ismeri-e Áder János a KSH és a foglalkoztatási szolgálat adatait a hazai foglalkoztatásról? "Tudja-e, hogy az elmúlt hónapokban javult a foglalkoztatási helyzet, hogy a Fidesz-kormány utolsó évében csökkent, a Medgyessy-kormány alatt nőtt a foglalkoztatottak száma? Ismeri-e a munkaerőpiaci prognózisokat?" - teszi fel a kérdést Csizmár Gábor. Hozzáfűzi: a munkaerőpiaci prognózisok alapján például 2003 első félévében várhatóan 35-40 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma.

A politikai államtitkár közleményében felteszi azt a kérdést is, hogy "tudja-e Áder úr, milyen szempontok alapján hoz döntést átszervezésről egy multinacionális cég?". Csizmár Gábor utal arra, hogy az átszervezési döntések többségének idején még az előző kabinet kormányzott. A politikai államtitkár arra is választ vár, hogy Áder János emlékszik-e Orbán Viktor ex-kormányfő külföldi tőke-ellenes kirohanásaira, amelyek ártottak a magyar gazdaság versenyképességének. "Tudja-e, hogy a magyar GDP, a magyar export mekkora részét termelik meg a külföldi tulajdonú cégek" - érdeklődik a politikai államtitkár. Csizmár Gábor a Fidesz frakcióvezetőjéhez intézett kérdései között szerepel, a frakcióvezető előtt ismert-e, hogy az átszervezések oka az elmúlt évek hibás bérpolitikája és az exportőröket sújtó hibás monetáris politika? Tudja-e, hogy e hibás gazdaságpolitikai döntéseket az Orbán-kormány hozta? - kérdezi közleményében Csizmár Gábor. A politikai államtitkár kérdéseiben utal arra is, hogy az "orbáni gazdasági csoda" következményeképp az 1998-ban mért 5 százalék feletti növekedés csaknem a felére csökkent. Közlése szerint az Orbán-kormány 15 milliárd forintot vont el az elmúlt évben az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöktől, ezzel mintegy 15 ezer embert fosztva meg attól, hogy új munkahelyet találjon. Csizmár Gábor szerint ezzel már annak idején Matolcsy György akkori gazdasági miniszter sem értett egyet, előre jelezve, hogy a döntés a munkanélküliek számának növekedését fogja okozni.