Vilma
-7 °C
4 °C

Legálisan nem vall be Áder havi 400 ezret

2005.12.07. 12:08
Áder János állítása szerint legálisan nem szerepel jövedelmei között a rózsadombi lakásának havi 1500 eurós bérleti díja. A vagyonbevallásban tulajdonként feltüntetett Bimbó úti lakás kiadásának ténye akkor derült ki, amikor Áder egy sajtóperben bizonyította, hogy az ingatlan forgalmi értéke nem haladja meg a 100 milliós luxusadó-határt. A közel 400 ezer forintos jövedelmet kizárólag a társtulajdonos, Áder felesége számolja el.

December 7-én szerdán járt le Áder János rózsadombi lakásának egy évre kötött meghosszabbítható bérleti szerződése. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének vagyonbevallásában egyedüli ingatlantulajdonként szereplő tetőlakást havi 1487 euróért adták k, a 400 ezer forinthoz közelítő bevétel azonban nem szerepel legutóbbi, 2005 január 27-i keltezésű vagyonbevallásában.

Benne maradt

A 2004 decemberében megkötött bérleti szerződés részletei egy, a politikus által kezdeményezett sajtóperben benyújtott dokumentumban szerepelnek. Áder János a két lap ellen indított bírósági eljárásban egy teljes körű ingatlanforgalmi értékbecsléssel igazolta, hogy az újságokban szereplő számoknál jóval kisebb a 2002-ben vásárolt Bimbó úti lakás értéke. A 67 milliós szakértői értékbecslésbe azonban belekerültek azok a perhez szorosan nem tartozó adatok arról is, amelyek szerint a politikus és felesége bérbe adta a nagy alapterületű, teraszos tetőtéri ingatlant. A szerződés szerint a határozott időtartamú megállapodás összesen háromszor hosszabbítható meg 1-1 évre. A perben bizonyítékként használt dokumentumhoz a szakértő eredetileg mellékletként csatolta a teljes bérleti szerződést, a bíróságon azonban ez már nem szerepelt a benyújtott anyagok között.


Tetőtér a Bimbó úton

Csak a feleség

Az Index kérdésére Áder titkárságán elmondták, hogy a frakcióvezető vagyonnyilatkozata azért nem tartalmazza az egyébként már 2002 óta kiadott lakásból származó bevételeket, mert azt a politikus 50 százalékban társtulajdonos felesége számolja el, és ő is adózik a jövedelem után. Áder felesége információink szerint a Fővárosi Bíróság bírája. Áder János 2003-as bevallása szerint egyébként az ingatlan megvásárlásához 25 millió forint kedvezményes hitelt vett fel az OTP-től. A politikus és családja egy másik budai ingatlanban lakik, amely viszont egyáltalán nem szerepel a vagyonnyilatkozaton.

Sajtóügyek

Ádernek az elmúlt hetekben több ingatlanügyben kellett hadakoznia a sajtóval. Az értékbecslés miatt a Magyar Hírlaptól kért helyreigazítást, az ÉS ellen pedig annak megállapítását kérte, hogy a hetilap megsértette a személyiségi jogát azzal, hogy azt állította, nagy értékű ingatlanát törvénytelen úton, bűncselekménnyel szerezte. Később a Népszava állításait cáfolta, amikor egy bejáráson a helyszínen mutatta be a Béla király úti volt házelnöki rezidencia állapotát. A frakcióvezető hazugságnak és csúsztatásnak nevezte, hogy a lap szerint az épületen elvégzett 115 millió 400 ezer forintos felújítási munkákból 60 millió forint "Áder Jánosék kéréseinek teljesítésére" ment el.