Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Farkas Roland beadja leszerelési kérelmét

2005.03.02. 21:03
Miután a bizottság kedden megállapította, hogy nem helytállóak az afganisztáni katonai misszióról megfogalmazott panaszok, Farkas Roland százados bejelentette, beadja leszerelési kérelmét. A vizsgálóbizottság szerint nem igaz, hogy lejárt szavatosságú naptejet küldtek az afganisztáni missziónak, és az sem, hogy a katonák forgalomból kivont golyóálló mellényekben teljesítik feladataikat.

Beadja leszerelési kérelmét Farkas Roland százados, aki újságíróknak szerdán, a honvédelmi bizottság ülése után azt nyilatkozta: elképzelhetőnek tartja, hogy igaza bizonyításáért a bírósághoz fordul.

A tőlük telhető legnagyobb biztonságban

Nem helytállóak az afganisztáni katonai misszióról megfogalmazott panaszok - közölte kedden a vizsgálatot vezető tábornok Szolnokon. A magyar katonák a harcszíntér kockázatának megfelelő felkészültséggel és felszereltséggel indultak útnak Afganisztánba, így a honvédelmi miniszternek az interneten keresztül írt nyílt levélben sugalltak nem állják meg a helyüket - mondta Braun László mérnök vezérőrnagy. A tájékoztatón jelen volt a békemisszióban a magyar könnyű századot vezető Sánta Gábor százados is, aki újságíró kérdésre úgy fogalmazott, minden esetben a "tőlük telhető legnagyobb biztonságban voltak", azt pedig, hogy egy műveleti terület milyen veszélyekkel jár, nem lehet befolyásolni.

Lejárt naptej az afgán télbe

Mint ismert Farkas Roland százados az interneten nyílt levelet írt Juhász Ferenc a honvédelmi miniszternek, melyben azt állította, használhatatlan a sokmillióért kifejlesztett és a Mercedes terepjárók platójára felszerelt légvédelmi géppuska-állvány. Meglátása szerint nyugtalanító az is, hogy a magyar katonák Afganisztánban úgy járőröznek, hogy a terepjárókra forgalomból kivont golyóálló mellényeket, esetenként pedig homokzsákokat erősítenek az utastér védelmére. A BTR-ek viszont azért nemigen hagyták el a tábor területét, merthogy ilyen járművekkel támadták az oroszok a helyieket.

A nemzetközi táborban minden nemzet drótvágókat szerelt fel a terepjáróira, a magyaroknak azonban nincs anyagi kerete a rendkívüli kiadásokra - állítptta a százados, aki szerint előfordult az is, hogy lejárt szavatosságú naptejeket küldtek nekik a mínusz 22 fokos afgán télbe. A miniszter azonnal vizsgálatot indított, amelynek eredményeiről szerdán számoltak be a parlament szakbizottsága előtt.

Farkas nem bánta meg

Farkas Roland közölte: a vezérkari vizsgálat során szerdán részletesen elmondta, mire alapozza állításait. Mint mondta, vagy elfogadják kérelmét, vagy felfüggesztik azt a vizsgálat végéig. Elmondta: megvárja a vizsgálat végét, és azt követően eldönti, hogy bírósághoz fordul-e. Hozzátette: "semmilyen formában nem tudom folytatni katonai pályafutásomat". "Ez a legjobb lépés részemről, hogy elhagyom a honvédség szervezetét" - mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a nyílt levélben megfogalmazott állításait cáfolták a vezérkar képviselői a szerdai honvédelmi bizottsági ülésen, Farkas Roland azt mondta: "én úgy érzem, amit leírtam, és amit elmondtam azok az állításaim megalapozottak, ezt továbbra is fenntartom és mulasztások történtek".

Farkas Roland azt mondta: a levele nagyon megosztotta a honvédségben szolgálókat. "Vannak akik úgy érzik, hogy megsértettem őket, vannak akik mellettem állnak. Nem szerettem volna senkit bántani, ezért nem is mondtam neveket, ezért nem is írtam konkrét személyekről."

Mint mondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy megírta levelét, ugyanis véleménye szerint az is hozzájárul ahhoz, hogy pozitív változások legyenek a missziók biztonságának területén, például a beszerzések gyorsítása, vagy a kiképzési feladatok áttekintése kapcsán.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!