Sára, Márió
-11 °C
-1 °C

Tűrniük kell a kritikát a képviselőknek

2004.05.26. 15:51
Megszüntette a rendzavarás szabálysértése címén indult eljárást a bíróság a parlamentben szórólapozó Ahimsa csoport mind a négy tagja ellen. Az indoklás szerint a tettükkel nem valósítottak meg kihívóan közösségellenes magatartást.
Nem a társadalmi együttélés, hanem az Országgyűlés szabályait sértette meg az a négy fiatalember, akik április közepén "Ki Irakból" feliratú szórólapokat dobáltak a parlament üléstermébe, és ezért ellenük rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán megszüntette.

Mint arról az Index is beszámolt, az Országgyűlés üléstermében április 19-én négy fiatal "Ki Irakból" feliratú transzparenst mutatott fel, és hasonló tartalmú szórólapokat dobált a képviselők közé.

Szerdán tartott négy szabálysértési tárgyaláson a bíróság mindannyiuk esetében megszüntette az eljárást, mert a bíróság véleménye szerint tettükkel nem valósítottak meg kihívóan közösségellenes magatartást, ami igaz ugyan, hogy egyesekben felháborodást kelthetett, de a közszereplést vállalóknak a hivatkozott alkotmánybírósági határozat szerint nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.