Negyedbilliót remél a kormányzat a minisztériumok eladásából

2006.06.16. 16:50
A kormány még idén elkezdi értékesíteni a megüresedett kormányzati ingatlanokat. Az új kormányzati negyed épületei nem lesznek állami tulajdonban, üzemeltetésüket az államadóság csökkenéséből származó megtakarításokból fedezik.

Több minisztérium megszűnésével és a 820 központi költségvetési szerv 25 százalékos csökkentésével egyszerűbbé válik a közigazgatás, így a kormányzati dolgozók számára is kevesebb férőhelyet kell fenntartani. Ezért mintegy 200-250 milliárd forint értékű állami ingatlant értékesít a kormány, melyek mind a felszabaduló hely miatt válnak szükségtelenné, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Szilvásy György kancelláriaminiszter.

Még ebben az évben 75-100 milliárd forint bevételre számítanak elsősorban a megszűnő minisztériumok épületeinek értékesítéséből. A maradék értékesítését a közigazgatás átalakulásával párhuzamosan végzik majd.

Szilvásy elmondta, hogy a régi épületekből származó bevételeket a kormány az államadóság csökkentésére fordítja, amivel csökken a fennmaradó adóság kamata. Az így megtakarított összeg finanszírozza majd az újonnan bérlendő ingatlanok bérleti és üzemeltetési költségeit. Az új kormányzati negyedet magánbefektetők építik, a kormány pedig kibérli a szükséges területeket, nem megvásárolja.

A kormány néhány héten belül meghozza a konkrét döntéseket, és két hónap múlva a közvélemény elé tárja annak eredményeit.

Az egészségügy megúszta

A Liberális Egészségügyi Tanács pénteki ülése után az SZDSZ is sajtótájékoztatót tartott, ahol Molnár Lajos egészségügyi miniszter elmondta: az egészségügyben megtett első lépések tökéletesen illeszkednek a kormány programjába. Biztosított arról, hogy a kormány elkötelezett a reformok mellett, az egészségügyi intézkedések a betegekről szólnak, minél biztonságosabb és hatékonyabb ellátásra törekszenek.

Molnár hangsúlyozta, hogy az egészségügy megúszta a megszorításokat, kizárólag az adminisztrációs költségek növekszenek, ezek azonban csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat és a minisztériumot érintik, a gyógyításra és a gyógyszerkiadásra nem vonatkoznak. Emellett azért lassítani szeretnék a pénzkiáramlás ütemét, hogy magasabb színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani a betegeknek.

Hozzátette, hogy a jövő hétvégén Balatonőszödön ülésezik a kormány, ahol bemutatják a kormányprogram alapján készült reformmenetrendet kétszer két évre bontva.

Az új államtitkárok július 1-től

Az SZDSZ bemutatatta saját államtitkárait, Szilvásy viszont csak bejelentette, hogy melyik tárcának ki lesz az államtitkára. Alább a lista:

Arató Gergely
Oktatási és Kulturális Minisztérium
2004-től az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, Kőbánya a parlamenti képviselője

Csizmár Gábor
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
2002-2004 között a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2004-2006 között foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

Garamhegyi Ábel
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
2003 és 2004 között a Miniszterelnöki Kabinetiroda GTT, Gazdaságpolitikai Főosztály vezetője

Gál J. Zoltán
Miniszterelnöki Hivatal
2004. október 4-től a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára , az idei parlamenti választásokon a Magyar Szocialista Párt kommunikációs vezetője, a párt országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot

Gilyán György
Miniszterelnöki Hivatal
2004 májusától a keleti gazdasági kapcsolatok fejlesztésért felelős kormánybiztos, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára

Gőgös Zoltán
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
A megújuló energiaforrásokért felelős miniszterelnöki megbízott 2004 decemberétől

Horn Gábor
Miniszterelnöki Hivatal
A Miniszterelnöki Hivatal koalíciós pártok közötti koordinációért felelős politikai államtitkára 2002 júniusától

Horváth Ágnes
Egészségügyi Minisztérium
közgazdasági szakokleveles orvos, 2004. december 20-tól a Misszió Egészségügyi Központ Kht. ügyvezető igazgatója

Horváthné Fekszi Márta
Külügyminisztérium
2005-től a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára

Iváncsik Imre
Honvédelmi Minisztérium
2002 májusától a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára

Katona Tamás
Pénzügyminisztérium
2004. október eleje óta a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, 2005. június 15-től közigazgatási államtitkára

Kondorosi Ferenc
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
2004 decemberétől az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára

Kovács Kálmán Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
2002 és 2006 között informatikai és hírközlési miniszter

Ujhelyi István
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
2002 októberétől miniszterelnöki főtanácsadó, 2004 novemberétől kormánymegbízott