Még az 1,2 milliós államtitkári fizetés sem elég

2007.04.10. 13:54
Sosem szabadul meg a kormányzat a politikai kontraszelekciótól, ha nem számol le a fizetések körüli álszenteskedéssel - szögezte le Szetey Gábor. A kormány személyügyi államtitkára szerint az üzleti életből megfelelő szakembereket csak az állami topmenedzsereknek számító államtitkári, szakállamtitkári fizetések emelésével lehet átcsábítani. Gyurcsány Ferenc emelt is, de a mostani 950 ezer és 1,2 millió forint közötti díjazás nem éri el a versenyszférában kialkudható bérek felét-harmadát sem.

A miniszterelnök az új kormányzati ciklus első fél évében nyújtott teljesítmények és a miniszterek javaslata alapján maga döntött arról, hogy a 63 államtitkár és szakállamtitkár közül kik és milyen mértékben részesüljenek az általa adható fizetésemelésből.

Öten nem kaptak

Korábban a Népszava adta hírül, hogy a kormány államtitkárainak és szakállamtitkárainak többsége a törvényben szereplőnél átlagosan 20-25 százalékkal magasabb fizetést kap. Az elvileg járó illetmény összege bruttó 949 500 forint, illetve bruttó 712 100 forint között mozoghat, de a vagyonbevallásokból kiderült, hogy több képviselői mandátummal is rendelkező államtitkár fizetése már havi bruttó 1 139 300 forint. A szóvivői iroda összesítéséből az derül ki, hogy a 20 államtitkárból 15-nek, a 48 szakállamtitkárból pedig mindnek magasabb a bére a MeH honlapján közzétett adatnál. Az emelkedés a miniszterelnök törvényadta hatáskörének köszönhető. A kormányfő ugyanis maximálisan 30 százalék erejéig "eltérítheti" a kormányzati vezetők fizetését. A 63 vezetőből tehát összesen öt államtitkár munkáját nem honorálta pluszpénzzel, a maximumot pedig senkinek sem adta meg.

Fizetési lista
  • Sólyom László: 1 435 200
  • Szili Katalin: 1 435 200
  • Gyurcsány Ferenc: 1 435 200
  • Miniszterek: 1 234 300
  • Államtitkárok: 949 500-1 186 875
  • Szakállamtitkárok: 712 100-890 125
  • Messze az üzlettől

    Abba kell hagyni a fizetések körüli az álszenteskedést - szögezte le az Indexnek Szetey Gábor. A kormány HR-eseként is emlegetett államtitkár szerint a béremelések ellenére összességében még most is kisebbek a kormányzat személyi jellegű kiadásai, mint az előző kormányok idején, az utolsó három kabinet ugyanis legalább száz államtitkárral és helyettessel működött. A személyügyis ugyanakkor hangsúlyozta, az országnak és adófizetőinek is jár az a minőségi közszolgáltatás és teljesítmény, amit az üzleti élet vezetőitől is elvárnak. Ha a politika nem dönti el végre, hogy az állami szféra topmenedzsereinek, a szakállamtitkároknak - az államtitkári Szetey szerint politikai állás - az üzletben elérhetőhöz legalább közelítő béreket lehessen fizetni, akkor soha nem lesz képes jó szakembereket átcsábítani ezekre a posztokra. Szetey szerint a hasonló kvalitású szakemberek egy magyarországi multicégnél igazgatói pozícióban bruttó 2,2 milliót és hozzá különböző kedvezményeket, bónuszt, részvényvásárlási opciókat várhatnak el, így tulajdonképp a megemelt bérek még mindig az üzleti életben reális fizetések felénél-harmadánál tartanak.

    Nem gazdagodtak tőle

    Gyurcsány tavaly év végén szintén a teljesítmények alapján adott differenciáltan pénzjutalmakat saját minisztereinek. Később kiderült, hogy a kormányfő ragaszkodott a pénzben kifejezett teljesítményértékeléshez, mert úgy vélte, hogy ezzel jelezheti, ki milyen reformteljesítményt ért el 2006 második félévében. Az akció azonban nem hozott sokat az érintettek konyhájára. Bár volt, akinek Gyurcsány egy teljes havi illetményt, 1,2 milliót ítélt meg, a prémiumosztásból adományozási verseny lett. A jutalmak nyilvánosságra kerülése után ugyanis egyetlen miniszter sem merte zsebre tenni a neki járó összeget, a pénz többnyire adományként került különböző helyekre.