Átalakul az Amőba

2006. május 22., hétfő 11:59

Az eredeti, területi alapú szerveződés helyett a jövőben az Amőba csapatjátékosok elhagyhatják nevelőcsapatukat, és például Gyurcsány Ferenc Elnök Embereinek elnevezett csapatához is csatlakozhatnak. Jön az Amőba 2.0.

Csapatvezetőknek tartottak eligazítást szombaton az Amőba vezetői, valamint néhány kommunikációs szakember a szervezet új központjában, a volt Tiszti Kaszinóban. A csapatvezetőknek Horváth Lóránt Amőba-főnök és egy informatikus tartott eligazítást.

A zárt ülésről származó információink szerint Horváth sikeresnek értékelte az elmúlt egy évet, és ezzel állítása szerint Gyurcsány is egyetért. A főcsapatvezető értékelésében azt állította, hogy az Amőbának köszönhető, hogy a választásokon sikerült megnyerni a fiatalokat.

Kit nyert meg az Amőba?

Hiller István egy héttel ezelőtt az MSZP országos választmányának ülésén azt állította, hogy a választásokon sok fiatal szavazott a baloldalra, és sikerként könyvelte el, hogy a fiatalok körében már csak egyharmados hátrányban vannak a Fideszhez képest.

Az Amőba-rendezvényen volt olyan csapatvezető, aki kikelt az Amőba emeszpésedése ellen, és azt állította, hogy a szervezet hajtja fel az MSZP-nek az embereket.

Kocsit kap a győztes

A rendezvényen kihirdették, hogy az elmúlt egy évben legsikeresebben dolgozó, és a különféle feladatokkal a legtöbb pontszámot összegyűjtő amőbásoknak a gépkocsit és a laptopot június végén adják át.

A nyáron az Amőbát átalakítják, a szervezet új struktúrával és új feladatokkal vág neki az ősznek. Úgy tudjuk, hogy tervek között szerepel, hogy az eredetileg területi alapon működő csapatokat ezután önkéntesen szerveződő, feladatközpontú csoportokká alakítják. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, még homályos, de várhatóan többen is elhagyják eredeti csapatukat, és sikeresebben működő csapatokhoz szegődnek.

Klub és kampány

Az év elején az Amőba egy alakváltozáson már átment. Akkor országos klubhálózatot és internetes hírlapot gründolt a miniszterelnök részvételével létrehozott Alapítvány a Modern Baloldalért. A cél megvalósításáért egyszemélyes céget is alapítottak, a Bázis Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaságot.

A kampányban szűrőbusszal valamint saját honlappal, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes naplójának helyet adó portállal vettek részt.

Shopline

  • Ház kilátással
    Fforde, Katie: Ház kilátással Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!