Kétségbe vonják a Fekete Angyal tetteit

2001.02.23. 14:20
Több százan tartottak szimpátiatüntetést a Fekete Angyal esetéről híressé vált Nyírő Gyula Kórház dolgozói közül pénteken délelőtt. A nővérek, orvosok, sőt még a belgyógyászati osztályhoz tartozó házi orvosok is kiálltak az intézmény vezetői - köztük Takács Gábor főigazgató - mellett. Az orvosok szerint egy ámokfutót a legszigorúbb biztonsági szabályokkal sem lehet kiszűrni. Sőt, még az is elképzelhető, hogy nem történt bűncselekmény, csak a nővér kóros hazudozásáról van szó.
Funk Sándor pszichiáter, a korábban meghurcolt neves addiktológus, a Kórházi Kamara titkára a péntek délelőtti szimpátiatüntetésen kijelentette: még nem lehet pontosan tudni, történt-e mulasztás, bűncselekmény, ezért visszautasítanak minden, a kórházat, illetve az orvosokat elmarasztaló kijelentést. Németh Attila a kórház dolgozóinak nevében kijelentette: megértik az emberek felháborodását, de meg kell várni a vizsgálatok eredményét, addig nem szabad ítéletet alkotni az intézményről.

'A legbiztonságosabb repülő is lezuhan, ha a pilóta szándékosan földhöz vágja a gépet'

Funk Sándor
a korábban meghurcolt neves addiktológus
Németh idézte F. Tímea ügyvédjének kijelentését, miszerint a nővér vallomásában olyan dolgokat is megpróbált magára vállalni, amiket el sem követhetett, tehát elképzelhető, hogy pszichiátriai zavarban szenved. A Nyírő Gyula Kórház ISO 9001-es minősítéssel rendelkezik, de Németh szerint az ámokfutókat még így is lehetetlen kiszűrni.

A demonstráción megjelent Takács Gábor főigazgató is, aki elmondta: tudja, hogy kollégái tisztességesen dolgoznak, és biztos benne, hogy ki fog derülni az igazság, hogy a kórház és dolgozói nem felelősek a történtekért.

Funk Sándor kérdésünkre elmondta: a kórház biztonsági előírásai révén kiküszöbölhetők a lustaság, hanyagság vagy lelkiismeretlenség miatt elkövetett hibák, de a szándékos emberölést sehol sem lehet előre látni. Mint mondta: a legbiztonságosabb repülőgép is lezuhanhat, ha a pilóta szándékosan földhöz vágja a gépet - a légitársaságok nem feltételezik pilótáikról, hogy szándékosan az utasok életére törnének. Mint mondta, minél extrémebb egy esett, annál kevésbé kivédhető. A felszólalók mindegyike fél amiatt, hogy a kórház rossz hírbe keveredik és halálkórházként híresül el.

Lehet, hogy nincs is bűncselekmény

A pszichiáter kijelentette: az is elképzelhető, hogy nem is történt bűncselekmény. Lehet, hogy a nővér kórosan hazudozik, személyiségzavarban szenved, paranoiás vagy kórosan exhibicionista. Minden beteg, akit állítása szerint ,,átsegített a halálba", végső stádiumban volt, tehát néhány órán belül meghalt volna. Nagyon nehéz lesz utólag eldönteni, hogy a nővér ölte-e meg őket. Funk elmondta: az osztályon nem nőtt a gyógyszerfogyasztás, nem romlott (sőt javult) a halálozási statisztika.

Az orvos szerint kizárható, hogy a nővér más betegeknek előírt gyógyszereket gyűjtött össze, majd ezt adta be haldoklóknak. Ha valóban megölte a pácienseket, akkor valószínűbb, hogy már amúgy is felírt szereket adott be szabálytalanul (például az előírtnál gyorsabban) a betegeknek.

A kórház az önkormányzat felügyelete alatt marad

A főigazgató a gyűlésen azt is közölte: hétfőn Demszky Gábor főpolgármester és Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes is eljön a kórházba, hogy megnyugtassa a dolgozókat: az intézmény a főváros kezelésében marad. Funk ezzel kapcsolatban elmondta: a minisztériumnak akkor kéne átvennie a kórház irányítását, ha vészhelyzet lenne. A pszichiáter szerint azonban a munka rendben folyik, nincs ok a vezetés felfüggesztésére.