Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Az MDF-es anyagok közé csempészték a Dávid-ellenes irást

2004.03.30. 20:22
Biztosra vehető, hogy a politikával szakmaszerűen foglalkozik a Dávid Ibolya ellenes irat szerzője, ezért jelentősen leszűkíthető az a kör, amelyről valószínűsíthető, hogy a név nélküli dokumentumot készítette - jelentette ki Gémesi György. Az MDF kampányfőnöke szerint kizárható, hogy a pártelnök politikáját élesen bíráló levél a frakcióban íródott volna.
Nem lesz "különösebb" vizsgálat az MDF-ben arról, hogy honnan származik az a névtelen irat, amely Dávid Ibolya "normális Magyarországot" meghirdető kampányát bírálta - mondta az Indexnek Gémesi György.

Becsempészték

Az MDF kampányfőnöke szerint biztosra vehető, hogy pártpolitikai kérdésekben felkészült volt a kisebbik ellenzéki párt frakciótagjainak asztalán hétfőn megjelent anonim levél szerzője. Gémesi György feltételezése szerint az irat, amely Dávid Ibolyát többek között azzal vádolta, hogy "súlyosan elárulta ezzel a polgári politikai értékrendű párttársait és politikustársait, a polgári erők szavazóit" olyan személytől származhatott, aki szakmaszerűen foglalkozik a politikával. Az MDF-es politikus úgy véli, "ha feltesszük a kérdést, kinek állt érdekében egy ilyen irat elkészítése", akkor ez erősen leszűkíti azoknak a körét, akikről valószínűsíthető, hogy érdekükben állt a képviselőcsoport belső köröztetett anyagai közé csempészni az iratot.

Nem belülről jött

A Fórum EP-kampányát vezető Gémesi kizártnak nevezte, hogy az iratot MDF-es frakciótag készítette volna. Mint mondta, a párt képviselői az évek folyamán megismerték egymást, egymás stílusát, miként vélekednek az egyes ügyekről. Ez alapján biztosra vehető a politikus szerint, hogy nem saját pártelnökét akarta valaki ily módon támadni.

Megvádolták

Mint emlékezetes, hétfőn az MDF-es képviselők kezébe került egy név nélküli irat, amely lényegében a pártelnök irányvonalától való elhatárolódásra szólította fel a honatyákat. A szerzője szerint "Dávid Ibolya a jog és a politika joggal való visszaélése közt húzódó, rendkívül keskeny mezsgyére lépett akkor, amikor egy 'könyvre' hivatkozva vádolta meg összejátszással, a közpénzek közös 'lenyúlásával,' az MSZP-t és a Fidesz-MPP-t". Az írás azt javasolja a párt politikusainak, hogy "a nyilvános kommunikáció során" jelezzék, létezik egy másként gondolkodó, a jobboldalon elkötelezett politikai centrum az MDF-en belül".

Dávid: "szóra sem érdemes"

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke "szóra sem érdemesnek" minősítette kedden az őt támadó, az MDF parlamenti képviselőihez hétfőn eljuttatott névtelen levelet. "Méltatlan lenne erre reagálni" - nyilatkozta a pártelnök az MTI-nek Münchenből, ahol kétnapos politikai programot bonyolított le.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!