Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Aradi Csaba visszatér a Hortobágyba

2001.06.25. 13:03
Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park egykori igazgatója lesz a világörökség részét képező terület miniszteri biztosa. Túri-Kovács Béla július 1-jei hatály bízta meg a feladattal a Pepó-éra alatt meghurcolt nemzetközi tekintélyű szakembert.
A Hortobágyi Nemzeti Park, a génmegőrző társaság, illetve a halgazdaság tevékenységét fogja össze a jövőben Aradi Csaba, a Környezetvédelmi Minisztérium frissen kinevezett biztosa. A nemzeti park éléről tavaly még Pepó Pál minisztersége alatt eltávolított nemzetközi hírű szakember július elsejétől látja el feladatait.

Aradi a tárca hétfői tájékoztató elmondta, hogy a természetvédelmi érdekek érvényesítésén túl a térségben a hagyományos földhasználat és az ökoturizmusban rejlő lehetőségek kihasználása is fontos.

A tárca korábbi irányítójának a sorozatos botrányairól elhíresült Pepó Pálnak a legnagyobb vihart kiváltó lépése volt, amikor elmozdította Aradit a Hortobágyi Nemzeti Park éléről. Az igazgató ellen egy névtelen bejelentés alapján, Pepó kezdeményezésére tavaly szeptemberben fegyelmi vizsgálatot indított a tárca közigazgatási államtitkára. A fideszes Megyesy Balázs azonban rövidesen visszahelyezte állásába a "parkért élő" Aradit, és az eljárást megszüntette.

Pepó azonban a végletekig kitartott Aradi vétkességének hangoztatása mellett (egy földvásárlási ügyről - a Park területének elfecsérléséről - van szó), annak ellenére, hogy maga Orbán Viktor miniszterelnök is személyes bocsánatkérésre szólította fel.

Mindezt tetőzte, hogy a környezetvédelmi bizottság elutasította Pepó beszámolóját az "Aradi-ügyről" (a kisgazdák és a MIÉP mentette meg), az ellenzék pedig lemondásra szólította fel a kisgazda minisztert. Mindezek ellenére Pepó tavaly január végén mégis felmentette az igazgatót, indoklás nélkül. A miniszter szerint Aradi maga kérte kirúgását, amit a szakember "felháborítóan valótlannak" nevezett.