Vencel
8 °C
24 °C

A Felső-Tiszán megindult a lassú apadás

2000.04.14. 21:12
Kapcsolódó cikkek (1)
A Felső-Tiszán megindult a lassú apadás, ám a közép-tiszai részen a folyó intenzíven árad - összegezte az árvízi információkat az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője.
Varga Miklós azt is elmondta: az eddig észlelteknél magasabb vízállások alakultak ki Tiszadorogmánál, és a péntekre virradó éjszaka már Szolnokon is meghaladta a víz magassága az eddigi maximumot. Tokajnál lassú az apadás, az elmúlt 24 órában mindössze 20 centiméterrel csökkent a víz szintje.

Varga Miklós tájékoztatása szerint az árvíz elleni védekezés napi költsége már 380 millió forint.

Élelmiszer- és lelki segély

Az RTL Klub úgy tudja, hogy segélyszállítmányokat indít a Magyar Vöröskereszt az árvíz sújtotta térségekbe. A csomagokat várhatóan a jövő hét elején kapják meg a védekezésben részt vevő önkéntesek. Közben megérkezett Sárospatakra egy pszichológusokból és egyetemi hallgatókból álló kríziscsoport. A károsultaknak szeretnének segíteni, hogy feldolgozzák a szörnyű élményeket.

A munkák során ez idáig 625 ezer darab homokzsákot, 21 ezer köbméter homokot, 5.400 tonna követ és kavicsot, 34 ezer négyzetméternyi fóliát és 5.800 darab fáklyát használtak fel. A védekezésben 1.632 közúti járművet, 63 vízi járművet és 153 egyéb gépet alkalmaztak.

Az OVF vezetője elmondta azt is, hogy a Krasznán, a Bodrogon, a Fekete- és Fehér-Körösön, valamint a Kettős- és Hármas-Körösön folytatódik az apadás. Továbbra is rendkívüli védelmi fokozat van érvényben a Tisza védvonalain Vásárosnamény és Csongrád között, a Szamoson, a Krasznán, a Lónyai-főcsatornán a Zagyva és a Sajó torkolati szakaszán, a Bodrog mentén, a Hortobágy-Berettyó védvonalain, valamint a Fekete-, Fehér- és Kettős-Körösön összesen 1.342 kilométer hosszon.

Harmadfokú készültséget rendeltek el 574 kilométeren, másodfokú a készültség 184 kilométeren, míg továbbra is elsőfokú a készültség a Zagyva felső szakaszán 17 kilométer hosszban.

Árvíz ellen találmány

A feltalálók genfi világkiállításán első díjat kapott egy svéd mérnök találmánya, amely a homokzsákoknál egyszerűbb és gyorsabb védekezést tesz lehetővé az árvizek ellen.

Sten Magnus Kullberg áradásgátlója egy fémtartószerkezetből áll, amely egyszerű palettákat tartanak. A palettákat vízálló fóliával fedték be, és azzal így akár 1 méter magas vízréteget is vissza tudnak tartani.

A svéd mérnök Aqua Barrier nevű árvízvédelmi találmányát már 1999 februárjában kipróbálták a kölni és júniusban a Bodeni-tavi áradásoknál is. Kullberg adatai szerint az ő találmánya egyszerűbb, olcsóbb és könnyebb védekezést tesz lehetővé az árvizek ellen, mint a hagyományos módszerek, köztük a homokzsák.

A genfi találmányi kiállításon 686 feltaláló képviseltette magát a világ 44 országából.

Az OVF jelentéséből kiderül az is, hogy a MÁV újabb korlátozásokat léptetett életbe. A vonatok óránkénti sebességét Szolnok és Szajol között 40, illetve 10 kilométerre, Tokaj és Rakamaz között 40-re, Jászboldogháza és Újszász között 20 kilométerre csökkentették. Hasonló korlátozásokat kellett elrendelni Sárospatak és Sátoraljaújhely között, Gyula és Sarkad között, Lakitelek és Tiszaug között.

Továbbra sem közlekedik a nyírvidéki kisvasút Kótaj és Buj között. Szolnok és Tószeg között a Volán-autóbuszok helyett a MÁV által üzemeltetett mentesítő vonatok járnak. Az OVF felhívta a figyelmet arra is, hogy Szolnok és Tószeg térségében tömegközlekedési korlátozásokat is be kell vezetni.

Az árhullám elhúzódása miatt a parlament döntése értelmében május 25-ig meghosszabbították a veszélyhelyzet elrendelését.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!