Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az árvíztől nem feneklik meg a kampány

2006.04.03. 15:43
A kormányfő nem tudja a kampánytervekhez tartani magát, az árvíz miatt részt kell vennie a kabinet koordinációs bizottságának munkájában. Gyurcsány fellépéseinek helyszíneire Hiller István utazik, a pártelnök ezért nem tudja teljesíteni a saját menetrendjét, őt Lendvai Ildikó helyettesíti. Orbán Viktor hétfőn reggel változtatott programján, egy nem nyilvános találkozó helyett a szentendrei gáton tartott sajtótájékoztatót.

A kampány utolsó hetében Gyurcsány Ferenc kormányfő már csak egyetlen vidéki helyszínt látogatott volna meg: hétfőn Sárbogárd és Dunaújváros szerepelt a tervek között. Az árvíz viszont keresztülhúzta a kormányfői kampánymenetrendet.

Tetőzésre várva

A miniszterelnöknek délelőtt az árvízi koordinációs bizottság munkájában kellett részt vennie, majd délután az árvíz által fenyegetett Verőcére utazott. Az Index információi szerint a miniszterelnök a hét további részében csak budapesti kampányeseményeken venne részt, de végleges menetrendet már nem állítanak össze, mert a Duna kedd estére várt tetőzése további változástatásokat tehet szükségessé.

Hiller helyett Lendvai

A kormányfőt váró Sárbogárd és Dunaújváros ugyanakkor nem marad MSZP-s politikus nélkül. Az előbbi helyszínen Szekeres Imre, Dunaújvárosban Hiller István ugrik be az elfoglalt miniszterelnök helyett, de úgy tudjuk, a helyettesítő pártelnök délutáni programja is csúszhat. Késő délután Hiller egy rádióműsorban szerepelt volna, de végül lemondta az interjút. Hillert saját, betervezett fellépési helyszínein a rögtönző MSZP Lendvai Ildikóval helyettesíti.

Átcsoportosításról beszélt Orbán

A Fidesz elnöke hétfőn délelőtt iktatott be rendkívüli sajtótájékoztatót programjába. Orbán Viktor egy nem nyilvános programot mondott le, hogy Fónagy János kíséretében Szentendrére látogasson, ahol bejelentette, a Fidesz felhívta önkéntesei figyelmét, akik a Duna menti és a Tisza menti településeken laknak, hogy most a politikai kampány helyett csoportosítsák át az erőiket, menjenek ki a gátakra segíteni.

A pártelnök programja a hét hátralevő részében nem változik. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az Index kérdésére megismételte Orbán szavait, konkrét helyeket és programváltozásokat azonban nem mondott.