ÁSZ: Becsületesek voltak a kampányoló pártok

2003.03.18. 17:32
A pártok a tavalyi országgyűlési választásokon sem lépték túl a törvényben meghatározott kampányköltséget - legalábbis az Állami Számvevőszék pártok önbevallása alapján végzett vizsgálata szerint. A kampányfinanszírozás tizenkét éve megoldatlan feladata az Országgyűlésnek, s az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentésében sem tehet egyebet, mint hogy ismételten felhívja a figyelmet a törvényi hiányosságokra.
Nincs törvényben definiálva például, mit is jelent a választási kampány, mi minősül kampányköltségnek, meddig ér a kampányidőszak, ezek a részletek ugyanis egészen egyszerűen a pártok, jelölőszervezetek saját megítélésére van bízva. "Az minősül kampányköltségnek, amit valamely jelölő szervezet annak minősít, és ami az elszámolási határidőig megjelent a számviteli nyilvántartásokban" - olvasható az ÁSZ jelentésében. Becsületükre legyen mondva: mindegyik párt el is készítette a maga külön bejáratú szabályozását ezzel kapcsolatban.

Egymillió forint jelöltenként kampányra

A törvény csupán azt szabályozza a pártok költésével kapcsolatban, hogy a jelölő szervezetek egy jelöltre jutó kampányköltsége - az állami támogatáson felül - nem haladhatja meg az 1 millió forintot.

Az ÁSZ három pártnál helyszíni ellenőrzést is folytatott, mivel az MDF a Fidesz-szel egy listán indult, így az MDF irodáiban nem bukkantak fel a revizorok. Mindezek alapján az ÁSZ megállapítja, hogy "A rendelkezésre bocsátott dokumentációk (nyilvántartások, bizonylatok és nyilatkozatok) alapján az ellenőrzött jelölőszervezetek nem lépték túl a szankció nélkül felhasználható keretösszeget".

Igaz ugyanakkor, hogy a vizsgálat során kisebb hiányosságokat találtak. Tübb esetben például nem tüntették fel, hogy a választásra fordított pénzek milyen jogcímen jutottak a pártokhoz.