Nyolcszázmilliós meglepetés

2000.08.14. 18:38
Három helyszínen is lesznek a millenniumi év tiszteletére augusztus 20-ai ünnepségek. A budapesti, a debreceni és a tihanyi programokra összesen 765 millió forintot költ az Országimázs Központ. Mindhárom helyszínen rendeznek tűzijátékot is, de hogy ennek költsége mekkora az összköltségvetésből azt éppúgy nem tudták megmondani az Ország Imázs Központ hétfői sajtótájékoztatóján, mint ahogy arról sem rendelkeztek adatokkal, az egyes városok programjai külön-külön mennyibe kerülnek.
Nagyobb és szebb lesz a tűzijáték
Az Országimázs Központ felkérésére végzett közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság nyolcvan százaléka támogatja, hogy a szokásosnál több pénzt fordítsunk a millenniumi év augusztus 20-ai ünnepségére - közölte hétfői tájékoztatóján Tóth István Zoltán, az Ország Imázs Központ vezetője. Ennek megfelelően az idei programokra a 765 millió forintot költ a magyar állam - hangoztatta.

Budapesten hat helyszínen is programok várják az érdeklődőket. A Clark Ádám téren, a Jégverem utcában, a Halász utcában és a Batthyány téren felállított színpadokon történelmi vetélkedőket rendeznek. Millenniumi Légi-jó címmel újra légiparádé lesz a Duna Erzsébet Híd és a Szabadság híd közti szakaszán. A parádén nyolc repülő, két helikopter és tíz hőlégballon segítségével kápráztatják el a közönséget, de a főszerep ezúttal is a hetven ejtőernyősé lesz.

Ezer gyerek ódázik

Nagyobb lesz a tűzijáték
Ebben az évben elsőként nem a Gellért hegyről, hanem a Parlament épülete előtti uszályról lövik ki a pirotechnikai eszközöket. Így a legszebb látvány a Margit-hídon, a Bem Rakparton a Fő utcában, a Gróza rakparton és az Erzsébet hídon tárul elénk. A Lánchidat biztonsági okokból a tűzijáték ideje alatt a gyalogosok elől is lezárják, autóval már 19-étől nem lehet használni ezt a hidat. Újdonság viszont, hogy a helyszínváltozás miatt ezúttal a Gellért hegyről is figyelemmel kísérhető az esemény. A mostani tűzijátéknak a különlegessége, hogy fény show is társul hozzá és éppen háromszor annyi robbanótöltetet használnak fel hozzá, mint tavaly.
A központi millenniumi ünnepséget a Kossuth Lajos téren tartják. A délután három óra előtt kezdődő eseményen elsőként tiszteket avatnak, utána ezer gyermek énekli el a millenniumi ódát, s végül Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Augusztus 20-án utcabál is lesz, a három zenei színpadon többek között a Kispál és a Borz, a Republic, a V.I.P, a Bon-bon és a Quimby lép fel.

Szintén az augusztus 20-ai eseményekhez kapcsolódik a katonazenekarok felvonulása, ezen a magyarokon kívül részt vesznek a török hadsereg zenészei is. A felvonuláson minden NATO ország zászlaja szerepelni fog. Az Ország Imázs Központ ugyanis minden NATO államtól zászlót kért az ünnepi eseményre. Vannak olyan országok, amelyek katonát is küldtek a lobogó mellé, de olyan szövetségesünk is akadt, aki csak zászlajával képviselteti magát.

Tűzijáték Happyend módra

Az idei tűzijáték minden eddiginél színesebb lesz és egy fény show is társul hozzá. Az egész ünnepséget szervező Happyend Kft. amerikai, illetve német vállalkozásokra bízta a látványelemek elkészítését - tette hozzá az Ország Imázs Központ első embere. Tóth István Zoltán azokra az újságírói kérdésekre, hogy a 765 milliós összköltség miből tevődik össze, ebből külön mekkora lesz a tűzijáték költsége semmi konkrétat nem válaszolt.

Szerinte a sajtónak be kellene érnie az összköltségekről szóló adattal. Úgy vélte ugyanis: az ünnepség éppen olyan ajándék a lakosságnak, mint amikor szerettünktől meglepetést kapunk. S e logikai rendszer szerint az ajándék árát nem szokták közölni, így a tűzijáték költsége sem tudható. Tóth másik példája a karácsonyi bejglire összpontosított: ,,amikor édesanyánk leteszi az ünnepi asztalra a bejglit nem, szokta elsorolni az összetevők árlistáját, elégedjenek meg tehát azzal, hogy 765 millióba kerül az egész ünnepség és kész".

Petárdák százötvenmillióért

Az újságírók további próbálkozásaira megerősítette, a tűzijáték idei költsége 150 millió forint körül lesz, de pontos adattal azért nem szolgálhat, mert az égi parádé nem csak a pirotechnikai eszközök beszerzéséből, hanem sok egyéb kiadásból áll. Tóth Zoltán István az Index külön kérésére ígéretet tett arra, hogy ,,kiszámoltatja" az egyes programhelyszínek költségeit. ,,Azért nincsen erről információm, mert vannak olyan lámpák, amelyeket több helyszínen is használnak majd de csak egyszer számlázzák le a világítóberendezések napi kölcsönzési díját" - mondta szó szerint a központ-vezető.