Árpád
-2 °C
9 °C

Babakötvényt vezetne be a kormány

2005.11.27. 14:31
A születés évében az állam minden gyermek számára 40 ezer forintot utal át a baba Start-számlájára, amelyet a szülő nyit meg valamelyik hitelintézetnél. A rászorultak 7 és 14 éves korukban további 30-30 ezer forintot kapnak. A Start-számlán összegyűlt pénzhez csak a 18. életévét betöltött fiatal juthat hozzá.
Babakötvény bevezetéséről szóló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány - jelentette be Batiz András kormányszóvivő. A pénteken benyújtott javaslat értelmében a 2005. december 31-ike után született gyermekek állami támogatást kapnak önálló életkezdésükhöz.Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a javaslat szülői megtakarításra is ösztönöz. Az előterjesztés szerint a születés évében az állam minden gyermek számára 40 ezer forintot utal át a baba Start-számlájára, amelyet a szülő nyit meg valamelyik hitelintézetnél. Az államkincstár automatikusan számlát nyit és vezet azoknak is, akiknek szülei ezt elmulasztják.

A rászorultak - azok, akik az akkori felülvizsgálat szerint annak számítanak, tehát a jelenlegi fogalmaink szerint rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak - 7 és 14 éves korukban további 30-30 ezer forintot kapnak az adófizetők pénzéből. A kormány úgy ösztönözné az állami felelősségvállalás kiegészítésére a családokat, hogy a befektetéseket egy bizonyos mértékig mentesíti a kamatadó alól, valamint a megtakarításokhoz állami kiegészítést nyújt - mondta a miniszterelnök. Az általános szabály szerint a szülői megtakarítást az állam annak 10 százalékával kiegészítené, legfeljebb évi 6 ezer forintig. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőknél ez 20 százalék és évi legfeljebb 12 ezer forint lenne. Az adókedvezmény maximum évi 120 ezer forintig járna. Az átmeneti, vagy tartós nevelésbe vett gyerekek számlájára az állam évente 12 ezer forintot utalna át.

A Start-számlán összegyűlt pénzhez csak a 18. életévét betöltött fiatal juthat hozzá. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a rászoruló gyermekek számláján, akiknél a szülő egy fillért sem tesz hozzá az állami pénzhez, 18 éves korukra 220-250 ezer forint gyűlhet össze.A minden gyermeknek járó támogatással és havi 10 ezer forintos szülői befizetéssel számolva a kötvény hozammal növelt értéke a gyermek 18 éves korára mintegy 4,3 millió forint lehet.

A javaslatról jogszabály-koncepció szinten augusztus végén hozta meg első döntését a kabinet, amely a költségvetés általános tartalékában 4 milliárd forintot biztosított a megvalósításra. Mint mondta, évi 94-95 ezer születéssel számolva 2006-ban a babakötvény alkalmazásának költsége 3,8 milliárd forint lesz. A törvényjavaslat tervezett hatályba lépése jövő év január elseje. Gyurcsány Ferenc szavai szerint a kötvény arról szól, hogy szülessen még több gyermek Magyarországon.