Az Equities munkatársai féltek Kulcsáréktól

2004.02.19. 21:15
A K&H brókercég munkatársai sejtették ugyan, hogy Kulcsár Attila ügyletei nincsenek rendben, de tartottak a cég vezetésétől, ezért nem tettek lépéseket. Bácskai János büntetőperében ezúttal a bank brókercégének munkatársai vallottak.
A K&H Equities munkatársai sejtették Kulcsár Attila manipulációit, és tartottak a brókercég vezetőitől, derült ki Bácskai János dandártábornok büntetőperében a brókercég alkalmazottainak tanúvallomásából a Fővárosi Bíróság csütörtöki tárgyalásán.

A tanúkat azzal a vádponttal kapcsolatban hallgatták meg, amely szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ jelenleg felfüggesztett vezetője, bár rendelkezett olyan adatokkal, miszerint Kulcsár Attila bűncselekményt követett el, hivatali hatalmával visszaélve fellépett azért, hogy azok ne kerüljenek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) birtokába.

Megváltoztatott átutalási megbízások

B. Katalin, aki Kulcsár Attila asszisztense volt a brókercégnél és a rendőrség tavaly júliusban a sikkasztási ügyben okirat-hamisítással gyanúsította meg, a csütörtöki tárgyaláson tanúként elmondta, hogy Kulcsár Attila utasítására egyes átutalási megbízásokat utólag megváltoztatott. Sz. Anikó, a K&H Equities munkatársa, aki az inkriminált átutalási megbízásokat őrizte, tanúvallomásában elmondta, tavaly tavasszal azt tapasztalta, hogy amíg szabadságon volt, "belenyúltak az iratokba".

Elmondta, hogy a Pannonplast-ügyletek vizsgálata során a PSZÁF másolatokat vitt el, és véletlenül rábukkantak egy Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt.-vel kapcsolatos 500 milliós utalásra. A brókercég alkalmazottja hozzátette, számára akkor megmagyarázhatatlan volt, az ÁAK pénzét miért nem közvetlenül a számlájára utalják, miért kellett a bank technikai számláját közbeiktatni.

Rejtő megtiltotta a számlaértesítők kiküldését

A tanú elmondta, hogy a pénzmosásgyanús ügyletekről az erre a célra szolgáló adatlap mellé csatolta a másolatokat, melyeket eljuttatott a rendőrségre, de ennek nem volt semmi következménye. A brókercég akkori belső ellenőre tanúvallomásában elmondta, hogy sok pénzmosásgyanús esetről szóló bejelentés volt, és főleg Kulcsár-ügyleteivel kapcsolatban.

A belső ellenőr furcsállta, hogy amikor az ügyfeleknek negyedévi számlaértesítőt akartak kiküldeni, ezt Rejtő E. Tibor bankelnök írásban megtiltotta, azzal, hogy ezeknek az információknak a továbbítása az ügyféllel közvetlenül kapcsolatot tartó személy feladata.

Csuka László, a brókercég vezérigazgatója a pénzmosásgyanús esetekről kért tételes felvilágosítást, ami teljességgel szabályellenes, hiszen ezek a bejelentések titkosak, mondta el a belső ellenőr. A tanú szerint tavaly júniusban a cégtől már kitiltott Kulcsár Attila felhívta az egyik beosztottat, és azt kérdezte tőle, a meghamísított számlákból hány példány van, és hol az eredeti illetve a másolatok. "Ezt követően készítettünk magunknak is fénymásolatot, mert féltünk, hogy Attila meglovasítja az iratokat" - mondta a belső ellenőr.

Hozzátette, egy ízben a PSZÁF munkatársa telefonon érdeklődött tőle az egyik Pannonplasttal kapcsolatos problematikus ügyletről, és erre felvilágosítást adott. "Csukáék másnap nagyon letoltak, és megfenyegettek, hogy soha többet ne adjak telefonon felvilágosítást a Pannonplasttal kapcsolatban". Arra a bírói kérdésre, hogy nem rendült-e meg a bizalmuk a brókercég vezetésében, a tanú úgy válaszolt: "nagyon féltünk".

A tanúk Kulcsár Attilával kapcsolatban úgy fogalmaztak: "még számítógépe sem volt a bankban, nem is értett hozzá. Feltételezem, még egy szövegszerkesztőt sem tudott volna bekapcsolni", illetve "Kulcsár kiskirály volt, ővele nem lehetett packázni", "szoros kapcsolatban állt Csuka Lászlóval és Rejtő E. Tiborral".