Baló minden megmaradó kulturális műsor költségvetését csökkenti
Egyelőre lesz Éjjeli menedék
Havi 68 millió forint jut a következő fél évben az MTV kulturális műsoraira - jelentette be Baló György. A köztévé decemberben kinevezett kulturális igazgatója az elmúlt hónapokban áttekintve a főosztály helyzetét, kaotikus és botrányos állapotokra talált. Baló "előremenekülve" megszünteti többek között a jogdíjas ismétlések vetítését, és gyakorlatilag minden, a fennhatósága alá tartozó műsornak csökkenti a költségvetését.
Kaotikus és botrányos
Baló, az elmúlt hónapokban tájékozódva az általa vezetett részleg helyzetéről, arra a következtetésre jutott, hogy "részben kaotikus, részben botrányos" állapotokkal kell szembe nézni. Ezért a most bejelentett intézkedések szerint néhány műsort meg kell szüntetni, a többségnek csökkenteni kell a költségvetését, ám a takarékoskodási lépések mellett indítanak új produkciókat is. Az igazgató lényegesnek tartotta, hogy a magasabb nézettségű idősávokban is műsoridőhöz jussanak kulturális műsorok, amelyek eddig szinte kizárólag a késő esti és a délelőtti időszakban kerültek a képernyőre.
131-ről 100 ezerre
Az igazgató azonnali hatállyal megszüntette a - akár saját gyártású - jogdíjas produkciók, tévéjátékok vetítését, mert ezek a jelenlegi díjak mellett percenként 6000 forint körüli összeggel terhelik a szűkös költségvetést. Megszűnnek többek között a hétvégi irodalmi, valamint a környezetvédelmi műsorok is. A jelenlegi helyzetben nem készülnek új drámai és gyermekfilmek sem. Csökken például a Médiamix, a Galéria, a Fogadóóra és Záróra költségvetése. A késő esti értelmiségi műsort eddig napi 131, ezután napi 100 ezer forintból állítják elő. Ritkán lesz koncert- és operaközvetítés, de a színházi előadások 5 milliós felvételi költsége is jelentősen növeli a kiadásokat. Egyelőre megmarad a Delta.
Nem tolerálja
Szintén visszafogott költségvetéssel, de tovább működhet Siklósi Beatrix Éjjeli menedék című produkciója. Baló nem kívánt állást foglalni a műsor jövőjéről, ám annyit elmondott, hogy a "hiedelemmel ellentétben" szerény nézettségű műsor készítőivel komoly konfliktusok alakultak ki. Az igazgató elmondta, hogy nem engedélyezte több "a Magyar Köztársaság törvényeibe ütköző" felvétel sugárzását, és nem "tolerálja" a napi politika megjelenését a műsorban.
Lesz Himnusz
A tervezett műsorok között lesz a Századfordító magyarok helyett az Oktatási Minisztérium támogatásával készülő 150 részes Magyar elsők, amely később kazettán az iskolák tananyagát is kiegészítheti. Péntekenként éjjel a megszűnt ismétlések helyett kritikai sorozatként jelennek majd meg szakértők kommentárjával a régi tévéjátékok, dokumentumfilmek, kisfilmek. Pályázatot írnak ki egy hetente egyszer, 3,5 millió forintból készülő "nagy" kulturális műsor elkészítésére. Időpont egyeztetés előtt áll az MTV új Himnusz, Szózat és EU-himnusz felvétele, amelyek elképzelések szerint a három nagy hazai filharmonikus zenekar előadásában külső helyszínen készülnek majd.

