Árpád
-1 °C
9 °C

Újabb nyelvvizsgaügy a Fideszben

2002.11.25. 13:57
"Nem tudom, ki és miért kezdett polgármesteri fizetésem mellett nyelvpótlékot folyósítani" - szögezte le az Index kérdésére Szeged volt első embere. Bartha László fideszes országgyűlési képviselő négy évig egy nem létező angol középfokú nyelvvizsga alapján kapott jövedelemkiegészítést, most azonban úgy véli: a hibát kiküszöbölte, amikor néhány hónapja visszafizette az összeget. Az Index információi szerint azonban a szegedi nyelvvizsgaügy kipattanásában nemcsak Bartha önrevíziója, hanem a Fideszben lezajlott belső harcok is szerepet játszottak.
Szeged volt polgármestere, akit a Fidesz már nem indított újra az októberi önkormányzati választáson hivatali ideje alatt, saját bevallása szerint is indokolatlanul kapott nyelvpótlékot.

Sosem állította, hogy vizsgázott

Bartha László nem tudott magyarázatot adni arra, miként kerülhetett személyi lapjára, hogy középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Az Index kérdésére azt mondta, hogy ő sohasem állította, hogy letette a vizsgát, sőt a néhány hónapja maga fedezte fel a hibás kifizetést. A számlázási rendszer változásánál tűnt fel neki, hogy nyelvpótlékot is folyósítottak neki. Ezt szóvá is tette a jegyzőnél, egyben jelezte, hogy önként visszafizeti a 400 ezer forint feletti összeget. Kérdésünkre kijelentette, szándékában áll kifizetni a pótlék bruttó bérköltségeit is, ami hasonló nagyságú összeg. Bartha országgyűlési képviselőként, parlamenti bizottsági tagként és polgármesterként egymillió forint körüli jövedelemmel rendelkezett az előző ciklusban.

Szomorú lenne

A fideszes politikus szerint "szomorú lenne", ha beigazolódna, hogy politikai támadás áll az ügy mögött. Mint ismeretes, a választások éppen Szegeden osztották meg leginkább az egykori nagyobbik kormánypártot. Helyi politikai körökben úgy vélik: éppen a Fideszben lezajlott belső harcok következtében kerülhetett nyilvánosságra az ügy. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy az 1999-es szombathelyi nyelvvizsgabotrány kipattanása is Szabó Gábor volt fideszes polgármester pártbeli ellenzékének volt köszönhető. Botka László, Szeged új, MSZP-s polgármestere nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, vizsgálják-e ki a felelős az éveken át folyósított jogtalan nyelvpótlék-kifizetésért.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.