Judit
3 °C
6 °C

Lebukás a kopogtatócédula-biznisz finisében

2006.03.16. 14:41
Visszalépett a képviselőjelöltségtől Bartók Tivadar, a Kereszténydemokratapárt elnöke, a csütörtökön leadott nyolcszáz kopogtatócédula ellenőrzésekor ugyanis kiderült, hogy olyan személyek cédulái is szerepeltek a csomagban, akik más pártot ajánlottak. Az ajánlók között volt az MSZP helyi kampányfőnöke és a cédulákat ellenőrző okmányiroda vezetője is.

Néhány, a helyi politikában közismert név szúrt szemet a Kereszténydemokratapárt jelöltjének ajánlószelvényeit ellenőrző választási bizottságnak Lentiben, ezért telefonon érdeklődtek náluk, kinek adták a kopogtatócédulát, tudta meg az Index. Kiderült, hogy több szelvény kitöltője nem tudta, Bartók Tivadart ajánlotta képviselőjelöltnek.

Nem őt támogatták

A Lenti választási bizottság csütörtöki ülésén Bartók Tivadar, a Kereszténydemokaratapárt első embere bejelentette, hogy visszalép a képviselőjelöltségtől. Erről Bartók azt követően döntött, hogy kiderült: az általa leadott mintegy nyolcszáz kopogtatócédula közül jónéhány hamis. Az ellenőrzés során megtalálták többek között az MSZP helyi kampányfőnökének, az ellenőrzést végző okmányiroda vezetőjének és a választási bizottság egyik tagjának kopogtatócéduláját is. Az ajánlószelvények egy részén szereplő aláírás nem tűnt valódinak, több szúrópróbaszerűen kiválasztott ajánlóról pedig bebizonyosodott, hogy ők nem a kereszténydemokrata politikust támogatták. Tóth Péter, az MSZP kampányfőnöke az Indexnek azt mondta, nem tudja miként került Bartókhoz a kopogtatócédulája, és felháborítónak tartja az esetet.

Volt minden

Bartók Tivadar viszont arról beszélt, hogy maga is meglepődött, amikor a leadott csomagból fideszes, MDF-es és MSZP-s ajánlószelvények kerültek elő. A pártelnök szerint valószínű, hogy az általa megbízott kopogtatócédula-gyűjtő emberek vétettek. A politikus szerint az eset azt bizonyítja, hogy az egész ajánlásgyűjtő rendszer "úgy rossz, ahogy van". Bartók 2002-ben még a Centrum Párt színeiben szintén a zalai választókerületben indult, akkor a szavazatok 2,3 százalékát sikerült megszereznie.

Az Index információi szerint a választási bizottság hivatalból értesítette az esetről a rendőrséget, ahol választási csalás gyanújával indult eljárás.