Egy békési nemzetőr kálváriája

Az idén 76 éves Z. Bereczki Sándor ma a Dunakanyarban, Leányfalun él, a saját kezével épített házában, melyet gondosan ápolt kis gazdaság vesz körül: feleségével tyúkokat nevelnek, zöldségeket, szőlőt és gyümölcsöt termelnek, az önellátásra berendezkedett nyugdíjas házaspár paraszti gyökerei első pillantásra nyilvánvalóak. Pedig Sanyi bácsi nem idevalósi: békési középparaszti, a későbbi, kommunista terminológiával élve kulákcsalád egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot az alföldi város környéki tanyán. Édesapja 18, édesanyja 13 hold földet örökölt, ezeken gazdálkodtak, amíg lehetett.

A tanyától a katonai munkaszolgálatig

A világháború, majd az orosz és a román hadsereg bevonulása rengeteg kárt tett a birtokban. A közeli híd ellen indított légitámadásokat a dohányföldbe ásott árokban vészelték át. Az oroszok elvitték a lovakat, a lábasjószágot be kellett szolgáltatni a hadsereg élelmezésére, az embereket robotra hurcolták a katonák a földekre. A Kisgazdapárt 1945-ös győzelme után a nincstelen földmunkások közül verbuválódott helyi kommunisták "botosünnepet" szerveztek, ami a gyakorlatban a módosabb gazdák félholtra verését jelentette: Bereczki apja hónapokig bújkált a lincselők elől.

Rákosiék hatalomra jutása után csak búzafejadagot hagytak a gazdáknál, gyakorlatilag mindent be kellett szolgáltatni. Nagyapját 8 hónap börtönre ítélték, a vád szerint "a fondorlatos kulák zsizsikes búzát őrletett, hogy megfertőzze vele a nép kenyerét". A nagypapa szabadulása után egy évvel meghalt. Apját az ÁVO rendszeresen kocsikázni vitte: ilyenkor egy alapos verés után kilökték valahol a határban. Néhány rokonuk mindent hátrahagyva disszidált, vagyonukat azonnal államosították. Végül elvették a Bereczki-tanyát is, 1952-ben a Vörös Csillag Tsz.-nek jelölték ki központi helyiségül. Egy másik gazda lakott tanyáját jelölték ki a családnak, ők azonban inkább beköltöztek az anyai nagyszülőkhöz Békésbe.

Z. Bereczki Sándor

A fiatal Bereczki Sándor a háború után mezőgazdasági technikumot végzett Békéscsabán, majd traktoros brigádvezetőként helyezkedett el Szarvason, ám tíz nap elteltével elbocsátották, miután a káderlapjáról kiderült, osztályidegen, mert az apjának földje van. Elhelyezkedésre ezután esélye sem volt, és fél éven belül behívót kapott katonai munkaszolgálatra. Pusztavacson egy szögesdróttal körbekerített területen épített sokadmagával lőszerraktárat, majd más állami építkezéseken dolgoztatták embertelen körülmények között 1951-től 1953-ig, Nagy Imre első miniszterelnökségéig. Ezután Pomázon, Mezőberényben és Vésztőn dolgozott traktorosként és agronómusként.

Fegyvergyűjtés a Nemzetőrségnek

1956. októberében a pesti tüntetésekről szóló hírek hallatán hazament Békésre, ahol mindenki a Szabad Európa Rádiót hallgatta. A forradalom itt csak október 28-án kezdődött, amikor a helyi tanácselnök és a párttitkár Nagy Imre felhívása alapján meghirdették, hogy meg kell alakítani a Munkástanácsot. A kultúrház nagytermében tartott gyűlésen azonban a népharag a kommunisták ellen fordult, akik magukat akarták megválasztatni a Munkástanácsba. Ekkor alakult meg a helyi nemzetőrség is, melynek első feladata a kommunista káderek megvédelmezése volt a tömeg haragjától. Le akarták dobni őket az erkélyről. Bereczki és a többi újdonsült nemzetőr közbelépett, végül senkinek nem esett bántódása.

A tömegben közben elterjedt, hogy a kommunista tűzoltóparancsnok, a "botosünnep" egykori vezére egy teherautó fegyvert hozatott a városba. Bereczki vállalta, hogy előkeríti az illetőt, és másodmagával a lakására ment,  elvette a vadászfegyverét, és bekísérte a Tanácsházára. Ezután az állítólagos fegyverszállítmány gépkocsivezetőjének keresésére indultak, és a békési Forradalmi Tanács nevében lefoglalták az autóját. Muronyban a helyi rendőr is csatlakozott hozzájuk, Bereczki elvette a pisztolyát, de meghagyta a puskáját, majd a városba indultak, és őrségeket alakítottak hogy nehogy garázdálkodás vagy betörés legyen.

Másnap a rendőrség teljesen átállt, egy rendőr egy nemzetőrrel járőrözött a városban. A rendőrök a fegyvereiket is megosztották a nemzetőrökkel, még géppisztolyaik is voltak. Orosházáról 30 katona érkezett "rendcsinálás céljából", és bevették magukat a rendőrőrsre, amit a feldühödött tömeg meg akart ostromolni. A nemzetőrök azonban szétoszlatták őket, vérontás megint nem történt, másnap a katonák elmentek. A városban ezután nyugalom volt egészen november 4-ig, amikor a rádió bemondta, hogy az oroszok özönlenek Magyarországra. A nemzetőrökben felmerült, hogy felrobbantják a Körösladányi hidat előttük, de ebből végül nem lett semmi.

Amnesztia helyett megtorlások

November 5-én már szovjet tankok voltak a városban, és az elkergetett kommunista vezetők is újra felbukkantak. A nemzetőrség feloszlott, a rendőrség ügyelt a közrendre. Bereczki viszonylag nyugodt volt 1957 februárjáig, hiszen Kádár amnesztiát ígért mindenkinek, aki nem vett részt fegyveres harcokban. Januárban a békési temetkezési vállalat autójával Budapestről hazavitte felesége 22 éves öccsének holttestét, akit még november 7-én, a Royal Szállóban lévő harcokban lőttek le az oroszok, és a Dob utcában volt ideiglenesen elföldelve.

A letartóztatásokra egyszerre, 1957. február 28-án került sor Békésben. Pufajkások szedték össze az embereket, akik valamilyen formában részt vettek a forradalomban. Négy fogda telt zsúfolásig, Bereczkit és apját is bevitték. Még aznap rettenetesen, ájulásig megvertek mindenkit. A rendőrségen ezután is rendszeresen verték "az ellenforradalmárokat", Bereczki Sándornak gumibottal beszakította a koponyáját a rendőr, akitől októberben a pisztolyt elvette. Április 3-án géppisztolyos őrök kíséretében teherautón Kistarcsára szállították őket, onnan Bereczkit júniusban Tökölre vitték, majd vissza Békésre, végül a gyulai börtönbe. Minden zárkában nyomorúságos körülmények között, sokadmagával sínylődött.

Bereczki Sándor az 1957 július 26-án keltezett vádirat szerint sem adott le egyetlen lövést sem nemzetőrként, és más erőszakos cselekménnyel sem vádolták. A fegyverek begyűjtéséért azonban önmagában öt év börtön járt volna, ha vésztői főnökei nem tanúskodnak mellette. A gépállomás káderei azt vallották, hogy Bereczki megvédte őket a hőbörgőktől, és fenntartotta a rendet a kritikus napokban, és a bíró kérdésére azt felelték hogy "nem ellenforradalmár, csak megtévesztett". Így megúszta egy évvel, aminek a fele ekkorra már le is telt. November 20-án, harmadolással feltételesen szabadlábra helyezték.

Kálváriája azonban ezzel még nem ért véget: nem hagyhatta el a települést, este hattól reggel hatig a házát sem, rendszeresen zaklatta a rendőrség. A feltételes szabadlábra helyezés leteltével újabb vádat fogalmaztak meg ellene: "több esetben tesz jelenleg is rendszerellenes kijelentéseket, hallgatja a nyugati rádiók adásait, és ezt bizalmas körökben terjeszti". Ezért apjával együtt rendőri felügyelet alá helyezték, hetente többször jelentkeznie kellett az őrsön, de otthon is ellenőrizték. Apját besúgásra akarták kényszeríteni, ő viszont azt mondta, hogy akkor inkább felakasztja magát.

Traktorosként békén hagyták

A maradék földjük a hatvanas évek elején veszett el: "a várost megszállták a pufajkások, volt akit szép szóval, volt akit gumibottal győztek meg a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről". Apja végül megtört, és - az unokája kezével - aláírt a téeszbe. Bereczki traktorosként dolgozott a szigetcsépi, a kétegyházi, majd a szentendrei gépállomásokon, ahol főnökei szemet hunytak büntetett előélete felett, így brigádvezetőségig vitte, később főkertész lett a városban. Békésben apját kiutálták a téeszből, ezért ottani házát eladta, és Leányfalun épített új házat, kezdett új életet a család.

Bereczki Sándor a rendszerváltás idején ment nyugdíjba. 1989. június 16-án "az 1956-os forradalomban és szabadságharcban való részvételedért, a forradalom leverését követő megtorlás és megaláztatás elszenvedéséért" meghívták a díszőrségbe, ahol Maléter Pál koporsója mellett állhatott. Ítéletét 1992-ben megsemmisítették, a katonai munkaszolgálatban, közbiztonsági őrizetben és 56-os elítéltként töltött 1336 nap után nyugdíjkiegészítést, az államosított földekért valamennyi kárpótlást, Göncz Árpádtól 1956-os emlékérmet kapott. Visszaemlékezéseit a Békési Újságban adta közre.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!