Natália
-3 °C
7 °C

Schmitt titkos szavazást kér

2003.05.03. 10:27
Schmitt Pál titkos szavazást kér a június 21-én összeülő Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésétől, amennyiben napirendre tűzik a sorsáról döntő szavazást - nyilatkozta a MOB elnöke szombat reggel a Napkeltében. Schmitt szerint a kormány továbbra is támogatja a 2004-es athéni játékokra való felkészülést. Jánosi György sportminiszter a reggeli televíziós műsorban nem kívánt állást foglalni Schmitt politikai szerepvállalásáról.
A politika eddig is jelen volt a Magyar Olimpiai Bizottságban, csak én nem engedtem kibontakozni, mert mindig szakmai alapon tárgyaltuk a kérdéseket. Ezt Schmitt Pál, a MOB elsőszámú vezetője mondta a Napkelte szombati műsorában azzal kapcsolatban, hogy elfogadta a felkérést a Fidesz alelnöki posztjára.

Jánosi: A MOB állást foglal majd
Sportminiszterként el kellett fogadnom a kormány döntését. A 2012-es olimpia budapesti megrendezése olyan nagy terheket rótt volna az országra, melyeket nem lehetett vállalni. Ezt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter mondta a Napkelte szombati műsorában azzal kapcsolatban, hogy a kabinet szerdán jelezte: nem tud garanciát nyújtani a főváros számára a kilenc év múlva esedékes nyári játékok esetleges budapesti lebonyolítására.
A tárca irányítója kérdésre válaszolva azt mondta: hogy Medgyessy Péter korábban aláírta a rendezés támogatásával kapcsolatos kérdőívet, azt jelzi, hogy elkötelezett az olimpia ügye mellett. Jánosi Schmitt Pál MOB-elnök politikai szerepvállalása kapcsán úgy vélekedett: minden közéleti szereplőnek joga van eldönteni, hogy milyen iránytóje van. "Nekem az a véleményem, hogy ilyen esetekben a kormány ne nyilvánítson véleményt. A MOB autonóm szervezet, amely nyilván állást foglal majd" - mondta Jánosi.

Egyúttal jelezte, hogy 1989-ben ugyan függetlenként választották meg az ötkarikás testület élére, de mindenki tudott politikai kötődéséről. Utalt arra, hogy a tagságban jelenleg legalább 18-an vannak olyanok, akik valamelyik pártba tartoznak, a napi munkában azonban ez nem okoz gondot. Ugyanakkor elismerte, hogy talán szerencsésebb lett volna először kikérni munkatársainak támogatását, és csak azután elvállalni a pártalelnöki felkérést.

Múlt pénteken a MOB vezetősége foglalkozott Schmitt új szerepvállalásával. A vita végén a további elnöksége kapcsán szavazásra került sor, egy tag ellene voksolt, hatan támogatták s ugyanennyien tartózkodtak. Ez azonban csak a vélemények felmérését jelentette, hiszen döntéshozatalra a legközelebb június 21-én összeülő közgyűlés jogosult.

"Ha arra kerül a sor, titkos szavazást kérek, hogy mindenki nyugodtan fejezhesse ki a véleményét" - közölte Schmitt. A MOB-elnök kijelentette, hogy nem változik meg, s képes különválasztani a politikát az ötkarikás mozgalom ügyétől. "A főpolgármesteri kampányom idején például soha nem említettem a 2012-es játékokat, illetve nem jöttem elő olimpiai bajnok barátaimmal" - mondta.

Schmitt egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: szerinte a jelenlegi kormány ezután is támogatni fogja az athéni olimpiára történő felkészülést.