Miklós
-7 °C
2 °C

Fogynak a parlamenti vizsgálóbizottságok

2002.06.25. 18:07
Már csak két parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az SZDSZ- ezt Kunce Gábor nyilatkozota az MTI-nek. A szabaddemokrata pártelnök mindezt azzal indokolta, hogy okafogyottá vált az MFB és az autópálya-építések vizsgálata, mivel már megkezdődtek a vizsgálatok a pénzintézetnél. Korábban szabaddemokrata politikus nyilatkozott úgy is, hogy legalább négy-öt olyan eset van, amelyeket mindenképpen parlamenti keretek között, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt kell kivizsgálni.
A korábban tervezett három helyett csak két parlamenti vizsgálóbizottság felállítását látja indokoltnak a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). Kuncze Gábor pártelnök, frakcióvezető az MTI-nek kedden adott nyilatkozatában elmondta: a Magyar Fejlesztési Bank Rt. és az autópálya-építések közötti összefüggéseket vizsgáló bizottság létrehozása a pénzintézetnél folytatott ellenőrzések előrehaladása miatt okafogyottá vált. - Megtörténtek a gyors személycserék, megindultak a vizsgálatok és ezzel kapcsolatban feltehetően hamarosan információk kerülnek nyilvánosságra - tette hozzá.

Simicska és Postabank bizottság mindenképpen kell

A szabad demokrata pártelnök szerint a közvéleménynek - parlamenti vizsgálóbizottságokon keresztül - továbbra is meg kell ismernie, hogy mi történt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál Simicska Lajos kinevezését követően, és ki kell vizsgálni a Postabank 150 milliárd forintos konszolidációjának hátterét is.

Támogatják a Medgyessy - bizottságot is

Kuncze Gábor szólt arról, hogy az SZDSZ támogatja az MDF által kezdeményezett Medgyessy -vizsgálóbizottság felállítását. Jelezte: nem fogják kezdeményezni a vizsgálóbizottság tárgyának és a feltett kérdéseknek a módosítását. A kormánypárti politikus ugyanakkor jelezte: fontosnak tartanák, hogy szabjanak időhatárt a vizsgálatok lefolytatásához. - Ha a bizottság most megalakul, akkor a vizsgálatokat legkésőbb augusztus 31-ig lezárhatók lesznek - fűzte hozzá.

Néhány hete szóba került a dolomit bizottság is

A kisebbik kormánypárt néhány hete még három parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását tartotta elengedhetetlennek, kész volt továbbá támogatni más testületek felállítását is. Fodor Gábor, párt ügyvivője az Indexnek korábban úgy nyilatkozott, hogy mindenképen parlamenti keretek közt szeretnék kivizsgálni az APEH tevékenységét, a Postabank és az MFB konszolidációját, illetve az ÁPV Rt. és az MFB kétes ügyeit és Fodor Gábor szerint ugyancsak vizsgálni kell a Dunaferr dolomit szerződéseit és létre kell hozni a "Simicska Bizottságot" is, amely a volt APEH elnök működését, illetve az adóhatóság tevékenységét lenne hivatott tisztázni.

Eörsi az imázsközpontot is vizsgálta volna

Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő az Indexnek korábban még úgy nyilatkozott, hogy legalább négy-öt olyan eset van, amelyeket mindenképpen parlamenti keretek között, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt kell kivizsgálni. Ide sorolta az Országimázs Központ működésének, gazdálkodásának ellenőrzését. Azt is hangsúlyozta: törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy megerősödjön a parlamenti ellenőrző testületek tekintélye.