Magyarok varrják a bajor népviseletet

Valószínűleg sokan furcsán néznének, ha kiderülne, hogy a híres matyó népviseletet már nem Matyóföldön készítik, hanem a globalizáció jegyében mondjuk szorgos thai kezek varrják a Távol-Keleten. Mi lenne, ha külföldön gyártanák a csikóbőrös kulacsot, a karikásostort és a gulyáskrémet? Itt persze még nem tartunk, de az tudható, hogy a nemzetiszínű, sőt a történelmi árpádsávos zászlók egy része már most is Tajvanon vagy Kínában készül. Ott olcsón rányomják a színeket, itt meg nagy árréssel lehet eladni közintézményeknek, a történelem vagy a népnyúzó Gyurcsány-kormány megdöntése iránt érdeklődőknek.

A globalizáció versengő piacán Magyarországnak is van keresnivalója. Azt még nem tudjuk, mit szólnak majd az igaz törökök ahhoz, hogy a nyugat-európai dönerbódékba való alapanyagot Makón gyártják majd. A németeknek és osztrákoknak azonban a globalizáció egészen új vonásával kell megbarátkozniuk: a jellegzetes bajor és tiroli női népviseletet, a dirndlit (németül Dirndl) ugyanis nagyrészt egy Szolnokhoz közeli magyar faluban varrják.

A 4 ezer lelket számláló Besenyszög közepén egy hófehérre meszelt és németes rendben tartott üzemcsarnok áll. Sándor István vállalkozásában varrónők napi nyolc órában dirndlit varrnak. A kész viseleteket teherautókra rakják, és a ruhák osztrák és német nagykereskedőknél landolnak.

Sándor István a hetvenes-nyolcvanas években a néhai Május 1. Ruhagyárban dolgozott Szolnokon. A rendszerváltás után alapította vállalkozását. A korábban az egykori Jugoszláviában varrató osztrák és német kereskedők ugyanis a délszláv háború kitörése után új partnert kerestek békésebb vidéken. A három céget egyesítő LSF-Holding azóta foglalkozik dirndli varrásával, s az üzlet egyre jobban megy.

A bajor dirndlik varrását 27 emberrel kezdték a falu polgármesteri hivatala mögött álló kis üzemben. 2000-ben avatták fel itt az új, kétszintes csarnokot. Az alapanyagok, a cérna, a szabásminták a német, osztrák kereskedőktől érkeznek, akik – ugyancsak a globalizáció jegyében - az anyagok egy részét Spanyolországból hozzák.

A ruhák elemei a besenyszögi szabászatban készülnek, majd ezeket a szomszédos Szajolon és a Besenyszögtől 100 kilométerre fekvő Mezőkeresztesen varrják össze. A félkész dirndlik ezután érkeznek vissza a besenyszögi csarnokba, ahol a gombok, hímzések kerülnek a ruhára. Itt ellenőrzik a minőséget, aztán vasalják, csomagolják a ruhákat és indulnak velük a teherautók Ausztria és Németország felé. A három helyszínen ma már több mint nyolcvanan dolgoznak, de ha több megrendelés érkezik, 130 embert is tudnak mozgósítani.

Éva 17 éve dolgozik az üzemben. Mint mondja, ha ez az üzem nem volna, Besenyszögön nem nagyon akadna munka, többségüknek Szolnokra kellene járnia. A munka szerencsére nem monoton, a dirndlik ugyanis változatos színekben és formákban készülnek, és mindig vannak új trendek. Éva és kolléganői viccből már fel-felpróbáltak egyet a jellegzetes bajor ruhák közül, de mint mondja, neki nincs otthon és nem is nagyon menne kimenni ilyenben az utcára.

A besenyszögi üzemben azonban nemcsak varrónőkkel lehet találkozni. Három állvány mellett férfiak vasalják a ruhákat napi nyolc órában. Ez egyébként igencsak férfinak való munka, a vasalók ugyanis három kilósak. Misitől azt kérdezem, ha már ilyen jól tud vasalni, otthon is ő csinálja-e ezt a munkát. A válasza egyértelmű: egy dolog a munka, nyolc órai egy helyben állás és vasalás után azonban otthon ezzel már nem szívesen foglalkozik.

A cég ma havonta 7-8 ezer ruhát készít, de a tavaszi és az őszi szezon elején, vagy most a müncheni Oktoberfest előtt ez a szám felment 10 ezerre is. A besenyszögi cég egy ilyen ruhát 8-12 euróért állít elő. (Csak összehasonlításképpen: egy olcsóbb dirndlit Németországban vagy Ausztriában 100 euróért lehet megvenni). A munkások magyar viszonyok között nem keresnek rosszul, bérük bruttó 160 ezer forint körül mozog.

Sándor István a Besenyszögön készített ruhákkal már szembetalálkozott egy bajorországi kiránduláson, sőt egyszer felfedezte, hogy a tévében futó Landarzt című német sorozat egyik szereplője is a Szolnok mellett varrt dirndliben tűnt fel.

A besenyszögi cég vezetője ugyanakkor nem nézte jó szemmel, hogy nemrég a német Süddeutsche Zeitung az egyik varrónőjükkel készült interjú mellé egy olyan karikatúrát tett, amelyen kínai varrónők ülnek a gépsorok mellett. „Mi bérmunkát végzünk, az alapanyagokat külföldről kapjuk, kétségtelen, hogy olcsóbban dolgozunk, mintha ugyanezt Németországban végeznék, de nem véletlenül mi csináljuk ezt immár 17 éve”, mondja a cégvezető.

A ruhák varrásánál nagyon fontos a minőség, a pontosság és a határidők betartása, és erre mi gondosan ügyelünk, hangsúlyozza Sándor István. Fordult hozzájuk olyan német partner is, aki korábban Romániában varratott, de ott nem volt elégedett a minőséggel. A besenyszögi cég is számíthat ugyanakkor partnereire: előfordul, hogy a szállítmány még csak úton van Németországba és Ausztriába, a számlájukra viszont már közben meg is érkezik a bérmunkáért járó pénz. Valljuk be, ez a hazai vállalkozói szférában nem általános, mondja Sándor István.