Mária
-6 °C
-2 °C

Zónás bérletek bevezetését tervezi a BKV

2001.08.24. 14:05
A fővárosi önkormányzat elé terjesztette a BKV azt a tervezetét, amelyben zónás bérletek bevezetését szorgalmazza. Az adott kerületekre érvényes bérletért kevesebbet kell majd fizetni, ugyanakkor egész Budapestre érvényesért a jelenleginél többet. A szakmai egyeztetések után a végső döntés a Pénzügyminisztérium és a közgyűlés kezében van.
A BKV szakítva az elmúlt harminc év gyakorlatával, zónás bérletek és teljesítményarányos jegyek bevezetését tervezi a fővárosban - tájékoztatta az Indexet a közlekedési vállalat. Az új tarifarendszerrel azt szeretnék elérni, hogy az utasok annak arányában fizzesenek, amennyit utaznak. Tehát aki többet metrózik, villamosozik, nyúljon jobban a zsebébe.

Három zóna Budapesten

Ahogy a Népszabadság is megírta, az utasok tizennyolc százaléka naponta csak néhány megállóra, egy kerület határain belül veszi igénybe a szolgáltatást. Ennek ellenére ugyanannyit fizet a bérletért, mint azok, akik nap mint nap az egész várost szelik át a tömegközlekedéssel. A tervezett rendszer több zónával számol a fővárosban. Az első szerint lehetőség lenne egy kerületi bérlet megvásárlására, míg olyanra is, amely az adott városrészben, és a vele határosokban egyaránt érvényes. A harmadik zóna nem más, mint a főváros teljes területe lenne, tehát olyan havijegy, amit most is megvásárolnak az emberek.

Az új bérletek bevezetése után a jelenleg használatos jegyek érvényességi idejét korlátoznák. Végül olyan chipkártyás rendszert építenének ki, amely számos információt tárolna az addig igénybe vett és igénybe vehető szolgáltatásokról. Lehetővé válna az is, hogy mindenki a megtett út arányában fizessen a főváros járművein.

Ismét drágulhat a hagyományos bérlet

Az Index információi szerint a BKV augusztus 20-a előtt befutott tervezete nem aratott osztatlan sikert a fővárosi önkormányzatnál. A több mint százoldalas dokumentációt áttanulmányozzák, szakértőkkel vizsgáltatják meg, majd a közgyűlés elé terjesztik.

Az igazi döntés joga azonban a Pénzügyminisztérium kezében van. Amennyiben elfogadásra kerül, 2002 elejétől többet kell fizetni a most használatos bérletért, de valamennyivel kevesebbet a néhány kerületre érvényesért. A BKV-nak az új bérletek legyártása százötven millió forintba kerül, míg a teljes rendszer kiépítése több mint tízmilliárdot emészt majd fel.