Jövőre összeomolhat a fővárosi tömegközlekedés

2003.09.25. 07:36
Hiába jelentette be néhány napja Demszky Gábor főpolgármester, hogy tudomása szerint jövőre 12 milliárd forint állami normatív támogatást kap a nagyvárosi tömegközlekedés, a Magyar Nemzet úgy tudja, a valóságban a kormány egyetlen forintot sem tervez erre a célra. A kormány válasza: az államosítás korszaka már véget ért. Demszky Gábor szerint az is megoldás lehetne, hogy - római mintára - lezárnák a belvárost a személyautók elől.
A főpolgármester szerint egyedül a kormány felelős azért, ha összeomlik a tömegközlekedés Budapesten. A Magyar Nemzet úgy tudja, Demszky nyilvánosan utalt arra, hogy a kabinetnek át kellene vennie a BKV finanszírozását.

Az államosítás ideje lejárt Magyarországon, így a kormány nem kéri a BKV-t - jelentette ki a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán a tömegközlekedési normatíva bevezetéséről úgy fogalmazott: az, hogy mi szerepel a jövő évi költségvetésben, a következő héten ki fog derülni.

Nincs napirenden a tömegközlekedés állami támogatása - állítja cikkében a Magyar Nemzet a Pénzügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva. Demszky Gábor, és a pénzügyekért felelős helyetteses, Atkári János szerint a kialakult helyzetben a kormány három megoldás közül választhat: vagy magához rendeli a tömegközlekedési rendszerek finanszírozását, vagy bőséges normatív támogatást nyújt, vagy pedig vállalja a felelősséget, hogy a csőd miatt nem mennek ki a járatok az utcára.

Demszky Gábor csütörtökön a Nap-Kelte műsorában azt mondta, "még bízik abban, hogy a józan ész megteremti a működési feltételeket". A főpolgármester nehezményezte, hogy bár Szeged, Pécs, Miskolc, Győr, Székesfehérvár is hasonló gondokkal küszködik, a kormány mégsem kezeli súlyának megfelelően a problémát.

Demszky úgy látja, a "motorizációs fejlődés" jóval gyorsabb ütemű, mint a közúthálózat fejlesztése, ezért a közlekedés rendjének biztosítására az egyetlen lehetséges alternatíva a tömegközlekedés fejlesztése.

A főpolgármester szerint megoldás lehetne a római modell is, ahol egyes belvárosi részeken csak a tömegközlekedési eszközök és a rendőrautók közlekedhetnek.