Árpád
-2 °C
9 °C

Rendőrök zárták le az Erzsébet hidat a blokád napján

2002.08.28. 10:33
Valóban megállították az Erzsébet híd forgalmát a rendőrök július 4-én reggel, a hídblokád előtt. Ez azonban nem volt összefüggésben a készülő blokáddal, arról ugyanis a rendőrségnek nem voltak információi. A rendőrök egy aznap reggel elrabolt pénzszállítót kerestek, és fél órával a blokád kezdete előtt távoztak. A polgári körök nyílt levélben követelik a belügyminiszter lemondását az "erőszakos rendőri fellépés" miatt
Bár korábban cáfolták, hogy a rendőrök már az Erzsébet hídi demonstrációt megelőzően a helyszínen tartózkodtak volna július 4-én, kedden az Info Rádiónak nyilatkozva Garamvölgyi László, a rendőrség kommunikációs igazgatója elismerte ezt. Állítása szerint az I. kerület robogós járőrei a demonstrációt megelőzően leállították a híd két sávjában a forgalmat.

Pénzszállító rablás miatt igazoltattak

A rendőrök nem a tüntetés miatt mentek a helyszínre, arról ugyanis nem tudtak, mondta el Garamvölgyi. Az intézkedésre egy pénzszállító autó elrablása miatt volt szükség, írja a Magyar Nemzet. Július 4-én negyed kilencig a rendőrökön kívül más nem állta el az utat az Erzsébet hídon - állította a lap hétfői számában a Hungária Televízió felvételei alapján.

Fél órával a blokád előtt elmentek

A Magyar Nemzetben megjelentekre reagálva a BRFK hétfőn még határozottan cáfolta, hogy a demonstráció előtt rendőrök lettek volna a helyszínen. Garamvölgyi most annyiban módosította a korábbi közlést, hogy a rendőrök legalább fél órával a készülő demonstráció előtt elhagyták a helyszínt.

Nyílt levélben tiltakoznak a polgári körök a rendőri erőszak ellen
A rendőri erőszak ellen tiltakoznak azok a polgári körök, amelyek szerdán Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címzett nyílt levelet adtak át a házelnök munkatársának. A polgári körök a nyílt levélben - amelyhez csaknem ezer egyetértő képeslapot is mellékeltek - tiltakoznak az Erzsébet hídon, illetve a Kossuth téren, majd azt követően az Astoriánál júliusban történt, "a polgári humanista értékrenddel élesen szembenálló, indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul erőszakos" rendőri fellépés ellen. Az aláírók követelik az akcióban részt vevő és az arra utasítást adó rendőri és belügyi vezetők felelősségre vonását, illetve felszólítják a belügyminisztert, hogy mondjon le.
"A polgári körök azt várják, hogy az Országgyűlés tegyen lépéseket a rendőri túlkapások megszüntetése érdekében, illetve hogy a rendőrség a törvényben megszabott feladatait lássa el" - mondta el az akciót szervező esztergomi polgári körök képviselője, Kipke ferenc az MTI-nek. A nyílt levéllel a házbizottság ülésén foglalkoznak majd, mondta el Szili Katalin dokumentumot átvevő munkatársa.

forrás: MTI