Minden másnapra egy átadás

2002.09.06. 13:40
A főváros minden kerületében végeznek kisebb-nagyobb útfelújítást. Az ebből származó kellemetlenségek jó része megszűnik az önkormányzati választásokig, a legtöbb beruházás ugyanis október 20-a előtt befejeződik.
Mostantól minden második-harmadik napra jut majd egy átadás vagy avatás - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester egy pénteki sajtótájékoztatón, melyen bemutatta, hogyan alakul át 300 millióból csendes és fullextrás köztérré a zajos Szabó Ervin tér.

Az utak három százalékát újítják fel

A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint Budapest idén 13,3 milliárd forintot költ útfelújításra, 6,7 milliárd forintot közterek kialakítására, útépítésre és útszélesítésre. Demszky Gábor elmondta, a jelenlegi felújítási programban a fővárosi kezelésű 10 millió négyzetméternyi út három százaléka újul meg idén.

A főváros önkormányzat idén 28 nagyobb útfelújítási és -fejlesztési programot indított el. Ebből tíz milliárdos nagyságrendű. A legsúlyosabb beruházás a maga 3,2 milliárd forintos költségével az M5-ös autópálya bevezető szakaszának építése, melyet szeptember 2-án helyeztek forgalomba, azonban a teljes munka befejezését augusztus 15-re tervezik. A második legköltségesebb projekt a 6-os főforgalmi út szélesítése, 2,9 milliárdért. Az út két szakaszát novemberben és decemberben tervezik átadni.

Átadások szeptemberben, októberben

Szeptember végéig befejeződik vagy már befejeződött a ferihegyi gyorsforgalmi út, az 5-ös út bevezető szakasz, a Fiumei út, a Tétényi út, az Egressy út, a XX. kerületi Kossuth Lajos utca, a csepeli Szent Imre tér, a Hősök tere, a Hungária, illetve a Flórián téri felüljáró, és a Kerepesi út egy részének felújítása.

A főváros októberben tervezi befejezni a Szabó Ervin tér, a Dózsa György út, a XVII. kerületi Zrínyi utca, Péceli út, Csabai út, a Dembinszky utca, a Rákosi út, a Köztársaság tér, a XV. Kerületi Fő utca, és a XVI. kerületi György utca felújítását.

Más arculat

Korábban beszámoltunk arról, hogy a fővárosi önkormányzat reményei szerint a lakásfelújítási program révén néhány év alatt teljesen átalakulhat a főváros belső kerületeinek arculata. Főleg a lepusztult városrészek rehabilitációja lesz látványos. Csak a IX. kerületben 22 milliárd forintot költenek a következő tíz évben a régi épületek felújításra. A főpolgármesteri hivatal európai hitelekből fedezi a városrehabilitációt.

Felújítási verseny

Demszky Gábor riválisai, a szocialista Gy. Németh Erzsébet, és a Fidesz támogatta Schmitt Pál, kampányukban gyakran igyekeznek a közlekedés bajain, a lepusztult városrészeken fogást keresni.

Gy. Németh Erzsébet kampánynyitó beszédében elmondta, hogy Európa gyöngyszemévé tenné Budapestet. Ezt új metróvonalak, hidak építésével reméli elérni. Tervei között említette az állatkert, a József Attila Színház és a Radnóti Miklós Színház felújítását, a bölcsőde és az óvoda ingyenessé tételét, az Újpest és Óbuda közötti, valamint az M0-ás északi körgyűrűjén lévő híd megépítését.

Schmitt Pál látszólag másik vonalra erősítene. Augusztus elején jelentette be, hogy megállapodást írt alá a Levegő Munkacsoporttal, melyben vállalta, megválasztása esetén jelentősen növeli a budapesti zöldfelületek arányát. Demszky a megállapodást úgy kommentálta, Schmitt ezzel azt vállalta, hogy nem épülnek új utak, hidak, sőt egyes útszakaszokat még le is kell bontani.

Schmitt nemrég azt nyilatkozta, hogy szakértők bevonásával egy húszpontos programot készít, melyben a közlekedésre, a környezetvédelemre, a közbiztonságra, és az egészségügyre helyezi a hangsúlyt.